Újévi fogadalom

Ilyenkor az év végén minden egy picit is normális ember el szokott gondolkozni az elmúlt év eseményein, mit tett jót, mit kellett volna jobban tegyen, s mi volt úgy jó ahogy volt. Gondoltam én sem maradok ki ebből a csoportból, s lajtstrom alá vettem az Úr születésétől a kétezertizenegyedik, s egyben Zsolt születésétől a huszonhatodik év velem kapcsolatos eseményeit és teljesítményeit.

Először is ki kell emeljem mint legeslegnagyobb, hihetetlen megvalósításom, hogy február 7-én 18-ik, s remélem utolsó alkalommal hagytam abba a cigizést. Április hónap folyamán tüléltem egy nagyon komoly rózsahimlőt is :)). S a második fele az egész évnek haszontalan számolgatással telt, valahogy így: 1, 2, 3, szünet, 5, 6, 7, szünet...

Tehát nem panaszkodom, nincs is amiért. Akárhogyan számolom nincsen okom panaszra, mert mindent amit megkívántam, s egy ici-picit szerettem is volna megkaptam a nagybetűs vagy, ha ti akarjátok a kisbetűs élettől.

S jővőre, hogy ne mondjátok, hogy céltalanul csavargok ebben a nagyvilágban egy egész csokor újévi fogadalmat tűztem ki magamnak:

• legyek boldogabb mint az aranyhalacskák az akváriumban.
• szórakozzak majd jobban, mint a hörcsög az óriáskeréken.
• dolgozzak ügyesebben, mint az ökörnyálat szővő nagyhasú pok.
• legyek lustább mint a jóllakott macska.

Kis karácsony, nagy karácsony...

Megbolondult a világ... el fogtok ítélni ez a bejegyzés miatt, de elegem van már, ELEGEM van ebből a kapitalista, akciós, villogós karácsonyból. Pedig még el sem kezdődött. Először is: nem hogy a csapból, de még a facebookból is csak karácsonyi üzenetek folynak. Szerdán kaptam az első esemest, tegnap reggel az első facebook üzenetet, kedden az első emailt. Azóta több mint 30 email, több száz wall bejegyzés a facebookon, s esemesek is jönnek ha kérem ha nem.

Elegem van abból a karácsonyból, amelyik miatt vattát szórnak a karácsonyfa alá Új-Zélandon 40 fokos melegben, mert úgye, hó nélkül nem karácsony a karácsony. Nem kérek olyan karácsonyt ahol mindenki kiküld ezer jókívánságot facebookon, emailben, esemesben, ememesben, s ki tudja még milyen postán keresztül, de elfelejti átölelni azt aki igazán megérdemelné, vagy akit igazán szeret vagy aki igazán rászorulna.

Régimódi vagyok mint a nagymamám töltött káposztás cserépfazaka gondolják egyesek most biztos, másoknak az a véleménye, hogy Zsolt most álszenteskedik itt mint a vámos a templomban, de nem érdekel... Nekem akkor is azok a karácsonyok teltek a legjobban amikor együtt voltunk, mi a család, együtt készültünk az angyalvárásra, együtt ültünk le a karácsony előestéjén a töltött káposztás fazék elé, együtt énekeltük el a csendes éjt falcsul, de a hidegtől kipirosodott arccal.

A héten megtörtént eset az egyik kedves ismerősömmel ráébresztett arra, hogy ez az én idéni karácsonyom nem attól lesz az egyik legjobb, mert megérkezett a hiper-szuper ajándékom amit most két hete rendeltem magamnak, nem attól lesz egyedi, hogy hány smst kaptam, s nem attól lesz elfelejthetetlen, hogy hányszor küldik el nekem és hány nyelven a boldog karácsony mondatot vagy annak változatait!

Mert nekem attól válik naggyá a kis karácsony, hogy itt vannak a testvéreim, a szüleim akikkel csendben ünnepelhetek. Mert vannak gyerekek, kiknek elváltak a szüleik, vagy rosszabb: árvák, vagy akármilyen más ok miatt egyedül lesznek holnap, s a családot, a karácsony esti meghittséget a világ ősszes esemese sem tudja pótolni.

Ennyi. Pont.

Vörös száraz bor

Kezemben egy pohár, szagolgatom, mint maci a tavaszi levegőt. Ülök a kanapén s szentül meg vagyok győzödve, hogy ilyen jó dolga még Néró császárnak sem volt mikor felgyújtotta Rómát. Mert most sokan nagyot néznek biztos, hogy ez a Zsolt ennyire szeret alkoholizálni? Miért is van az ő blogjának a három központi témája közt a bor? 






Mert az van benne egy pohár borban amit én elvárok az élettől. Vagy nem is tudom. Lehet nincs is benne a borban, hanem csak az illatában. S ezért tünik nekem, hogy jobb definició magára az Életre nincs is mint egy pohár bor. Mert a jó bor illatában benne van a tavasz eső illata, a jővő évi karrierem nagy mérföldköve, érzem benne az otthon melegét, a tenger moraját, látom benne a szőke zöld szemű lány szeme színét, az óvodás kori botladozásaim, az egyetem alatti bohémságot, s a nagytata-kori gyengédséget, a  Cauchy–Bunyakovsky–Schwarz egyenlőtlenség bizonyítását. A jó bor illatában benne van minden reményem, s egyben minden emlékem a felszínre tudja csalogatni. A jó bornak az illata részegít meg, kuszálja őssze kocka agyam algoritmusait.


S most ha igazán irodalmias szeretnék lenni akkor azt írnám, hogy mikor belekostolsz elszál az egész varázsa. Pedig egy korty borban benne van anyukám bársonyos simogatása, s első csókom mit cuppantottam, mint medvebocs a macilánynak.


S most, csak hogy visszarántsalak az életbe be kell ismerjem, hogy a mai bejegyzésemet egy francia 2009es évjáratú Merlot, Cabernet Savignon s Verdot keverék ihlette. Egészségetekre emelem poharom, s a sült kacsacombra ami következő bejegyzésemet fogja megtölteni nyáladozással.

Szőke zöld szemű királykisasszony

Három visszatérő motivuma van ennek a blognak, s ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor muszáj lesz beismerjem, hogy az utolsó időben hanyagoltam őket. Hiszen ha ősszeszámoljuk az utolsó 3 bejegyzés nem igazán a vörösre sült királykisasszony combról, a szőke szemű kacsáról vagy a zöld száraz borról szólt.

Ez a bejegyzés egy picit másféle lesz, hiszen nyakon ragadja majd a lényeget, mint a székely bojtár a bunkos botot. S azzal az egyetlen és szent céllal írodott, hogy következő alkalommal ha majd találkozok egy emberrel kinek a blogom lényegét kell elmagyarázni, hosszú szövegelés helyett elég legyen belinkelni neki ezt a röpke kis bejegyzést. S a következő kettőt majd ami a blog másik két motivumát lesz kénytelen elmagyarázni.

Röviden arról szól a blog, hogy hogyan is lehet jól élni. Programozó lelkem most hevesen tiltakozik az ellen, hogy az igazi nirvánát nem a 16 órás folytonos és örömteli billentyűzetpötyögtetés jelenti, érts a felnőttek nyelvén: programozás, hanem más apró örömök is vannak az életben emellet.

S ezek között megtalálhatjuk a szőke zöld szemű királykisassonyokat is. S miután ezt kijelentem eszembe jut az ismerőseim jelentős része, ki amióta ez a blog megszületett már az összes szőke zöld szemű ismerősét bemutatta nekem önéletrajzukkal és referenciáikkal együtt. Nem! Kérem szépen ez a szőke zöld szemű királykisasszony végül is egy metafora, azt a lányt jelképezi aki:

• ha rád néz nagy boci szemekkel akkor visszamosolyogsz rá és nem ráförmedsz, hogy ne gyerekeskedj már annyit.
• ha januárban fagyit enne, szépen kesztyűt húzol a kezedre és karonfogod őt, kivezeted Kolozsvár főterére fagyit nyalogatni a korcsolyapályára.
• ha eszedbe jut, hogy elfelejtetted a névnapját akkor fogod magad éjszaka közepén s megtalálod az egyetlen nyitott virágüzletet, berontassz, virágot veszel és házhozszállítod azon nyomban.

S ami nagyon fontos, NEM szabad ősszetéveszteni őket a kolozsvári önjelölt királykisassonyokkal, akik:

• ha rád néz nagy boci szemekkel akkor biztos megjelent az új hipermárkás börcsizma a mallban és péntek napi csekély meglepetésként szeretné ha megvennéd neki.
• ha januárban fagyit enne, s sóhajtozik utána mint a macskák a forró kása után, az nem azt jelenti, hogy az olasz tengerparton szeretné a hétvégén egy wellness szállódában.
• 5 nappal a névnapja előtt úgy viselkedik, mint az ébresztő óra: csicsereg, csereg-csörög, nem hagy aludni, s 3 percenként figyelmeztet, hogy neki névnapja lesz majd s milyen rég nem volt abban a központi étteremben ahol a szakácsnak akkora nagy fehár kalapja van mint amekkorák az árak.

Tehát ennyit ma este a királykisasszonyokról...

Beszól a fény

Vannak dolgok amiket sohasem lehet megunni, mint például azokat az estéket amikor frissen sült francia kacsacomb találkozik a szőke zöld szemű királykisassonyal egy-két pohár vörös bor társaságában. Hogy azt az estét vagy az utána lepörgött pillanatokat?

Az ilyen pillanatokra találták ki a fényképezőgépeket, mikor a fény megerőlteti magát és elkapja a pillanatot, fogja az ágakat, a macskaköveket, a mosolyokat, a ráncokat, a kis ólomdarabokat a városi szennyezett levegőből, csokorba ragadja őket, s visszaverődik egy fényképen.

Igen, ilyen egyszerű dolog a fénykép, ma már mindenki készít majdnem naponta egyet, kivéve a jappán turistákat, nekik napjára 100  jut...

Hétfőtől megint a fhancia Páhizsi levegőben fuldoklok és hobotolok napjában 7-8 óhát. Páhizs közepén, azon a hihes sugáhút elején aminek a neve ha jól tudom Csans Elizé van a cég székhelye. Ami ha meggondoljuk nem is olyan hossz, de mondjuk a jó nem ilyen. Szép épület, nagy épület, nagyszehű embehek dolgoznak benne, de kibihhatatlan, hogy munkába menet, munkából jővet, cigi szünetekben ne legyen legalább hajta az embehfióka legalább 5-6 fényképen. A fhancia elnököt nem képezik annyit mind engem. Methó előtt, bejáhattal szemben, átjáhónál, zebha kellős közepén, mindenhol csak villogó tuhisták állnak pislogva és fényképeznek engem meg a diadalívet...

Kicsi piros túzoltó autót

Szokásom így karácsony előtt egy honappal legalabb csokorba kötni az ötleteim, s levelet írni a Mikulásnak, Angyalkának.

Ezt még akkor tanultam mikor pici voltam és naiv (értsd úgy, hogy a hatványozás is rejtély volt még, s a könyvekben a betűk még ősszefolytak, s csak a képzeletem határai szabták meg a mondanivalójukat).

De az idén meggondoltam magam, s levél helyett csak egy röpke üzenetet hagyok a Mikulásnak (per) Angyalkának:

Tudjátok mit, tisztelt Angyalka és Mikulás bácsi, az idén nem kivánok semmi konkrétat, lepjetek meg valamivel :)

Lüktet, mint Lúdas Matyiban az értelem

Napok óta lüktet bennem egy gondolat, mint Lúdas Matyiban az értelem. Nem hagy nyugodni, éjszaka közepén ébredek meg miatta, munka közben azon veszem észre magam, hogy azon töprengek, mint székely paraszt az adóbevalláson, kajálás közben folyton nyakamon akad a falat miatta, mint a lyukas csizma a halászboton. Értitek már gondolom, nem halasztom tovább a bevezetőt és rátérek egyenesen a lényegre. Ez a gondolat nem más mint: A tyúk nem egy okos állat igaz? Igen! Akkor vajon a tyúk tudja magáról, hogy ő egy tyúk? Hogy egészen pontos legyek a helyes kifejezés az lenne, hogy: Vajon a tyúk tudja magáról, hogy ő csak egy tyúk?


Most biztos mindenkinek megvan a saját véleménye arról, hogy most vajon mit gondol egy tyúk, sőt közületek néhányan maguk elé bámulnak szelíden, mint egy tyúk, mert meglepte őket az előbbi gondolat mélysége :)). S innen kifolyólag, mert Ottó a testvérkém, miután leidiótázott a kérdés miatt vasárnap délben reggelizés közben, kifejtette azon véleményét, hogy a tyúk tudja magáról, hogy ő tyúk, azon morgolodom, hogy ha elfogadom amit Ottó érvelt, akkor vajon a tyúk, tudva magáról, hogy ő csak egy tyúk, teljesen meg van elégedve a helyzetével? Valahogy nekem semmiképpen sem esne jól, ha megtudnám, hogy a legjobb amit elérhetek ebben az életben az, hogy belefőznek a vasárnapi húslevesbe...

Vagy tényleg egyedül vagyunk mi a világban emberek olyan sokan akiknek nem az a mindennapi álmunk, hogy belefőzzenek minket az intergalaxiális atemporális levesbe?

Mikor az én találkozik a Zsolttal

Háborgok mint nyáron, a strandon eső közben a medence hiszen néha nem ismerek magamra. Ennyire megváltoztam volna? Felnőni, emberré válni azt jelenti, hogy mint a kigyó levedleni saját magad, s új börbe bújni? Gyermekként megvoltak a saját álmaim, szokásaim, kedvenc ételem, játékaim, ami meghatározott mint emberi lényt, mert másképp voltam egyforma a többiekkel és másképp volt a testvérem egyforma velem.

Gyermeki fejjel iskolába bandukolva mindig akkora terveket szőttem, hogy egész kis szülővárosomat beháloztam. Tanár szerettem volna lenni. Matematika tanár, akit minden gyermek szeretni fog és játszva megtanítom a matekot a kis kobakoknak. Mert nekem még általános iskolában játék volt, vagy annak tünt a matematika. Kis naiv fejemmel, mikor megtanultuk a hatványokat és a negatív számokat, azt hittem mindent tudok, vagy ha nem is, akkor a mindenből egy egész jó nagy darabot legalább.

Aztán jöttek a liceumi évek, ahol a matematika egy picit háttérbe szorult, varázsló szerettem volna lenni, az a varázsló aki csak egyesek és nullások sorozatából egy új világot teremt. A követketkező programozó akartam lenni, kit Halle Berry orálisan kielégít míg ő (a nagy Ő), három képernyőt egyszerre követve rekordidő alatt feltőr egy bonyolult jelszót. Azóta tudom, hogy szőke hercegek és ilyen programozók csak a mesében léteznek.

Egyetem alatt beleunva a számok nélküli matekbe, a túl eltanított algoritmusokba, s felbátorodva amiatt, hogy mindenki azt állította rólam, hogy sokat beszélek, politikai pályán kezdtem el gondolkozni. Hogy jól tettem-e mai napig nem tudtam eldönteni, csak annyit, hogy jó döntés volt mikor abbahagytam.

S mire volt jó ez a sok álmodozás? Elindítottak egy uton, ennyi. Mert ez a sok túlzás és hiábavaló álmodozás nélkül most itt állna előttetek egy szürke Zsolt, egy Zsolt aki nem elég kocka, de kerek sem mint egy gömb. Egy Zsolt kacsasült, szőke zöld szemű kiráykisassony és száraz vörös bor nélkül. Egy Zsolt kit nem gyalult le simára a matematika logikája, a programozás egyszerűsége, a politika epigonizmusa. S mikor az én találkozna a Zsolttal nem csodálkozna el, hogy mi lett belőle mire Nagy lett s biztos nem untatna ilyen hülye bejegyzésekkel amiknek sem eleje, sem hátulja, de közepe van és az hosszú.

Addig magamban hallgatom a csöndet

Tele voltam lelkesedéssel nemrég az egyik bejegyzésben. Párizsban voltam, kacsát ettem, vörös bort ittam hozzá, nem volt okom panaszra. Félre ne értsétek, most sincs igazán semmi okom rá. Igaz, hogy itthon vagyok, igaz, hogy kacsa sincsen, igaz, hogy egyszemélyes ágyban alszom el egyedül ma este, de szégyen és gyalázat lenne ha panaszkodnék.

A múlt héten rezidenciát cseréltem, hogy érthetőbb legyen: elköltöztem. Nagyszerű lakótársak után nagyszerű lakótársakat találtam. A lakás nagyobb, tágasabb, felújított teljesen, közelebb van a munkahelyhez is, tehát emiatt nem panaszkodhatok.

Munkahelyen, mint már említettem, világhírű projekten dolgozom, a szakma egyik elismert zsenijével. Tele van kihivásokkal, érdekesebbnél-érdekesebb feladatok elvégzésére ösztönöz. Évek óta vártam egy ilyen lehetőségre. Tehát emiatt sem logathatóm az orrom mint egy kakadu.

S hogy vége ne legyen ennek a felsorolásnak ilyen hamar, még elárulom, hogy úgy néz ki, hogy keddtől nagytatáim is nyugodtabban fognak rám mosolyogni onnan fentről az égből, hiszen unokájuk magyar lesz újra. Nem mintha eddig úgy belül nem annak éreztem volna magam, de most már papirom is lesz róla, tehát emiatt sem sirhatok mint krokodil a magasugrásversenyen.

Sőt úgy néz ki lehetőségem adódik megint kint tölteni legkevesebb 5-6 honapot a kacsák és vörösbor országában, mindezt jelentős anyagi előnyök mellett, tehát a végkövetkeztetés az, hogy emiatt sem pityereghetek mint jegesmedve a nyári olimpián.

Pedig valami nincsen rendjén, hiszen éjszaka fél 4, s én csak ülök az ágyban és magamban hallgatom a csöndet.

én és te...

A férfira két fogyatékosság jellemző: a szerénység és a nő.

Bocs, elírtam: te és én. Nem egy kedves ismerősöm jegyezte meg, hogy túlságosan énközpontú életet próbálok élni, hogy finoman fejezzem ki magam. Be kell ismerjem már egyszer, hogy néha tényleg így van, ha valaki megfigyeli, akármit mesélek valahogy így kezdem a felsorolásokat: én és te, én, Ottó és a többiek, én és a szőke zöld szemű királykisassony, én és a száraz vörösbor, én és Zsolt, a programozó... Valahogy úgy nézhetek ki mint a bécsi hattyúk mielőtt megették volna a román cigányok: magabiztos vagyok, szerénynek sem lehet engem nevezni, de egyszer csak engem is fel fog falni a történelem. S hiába mondta valamikor régen a fizika tanárom, hogy a sebesség a fizikában sokat függ a viszonyítási ponttól, az még mindig nem azt jelenti, hogy körülöttem forog a világ.

Szumma-szummárum azért néha ez a túlzott énközpontúság és önbizalom jót is tesz. Főleg karrier szempontjából, hiszen ott ha magabiztos vagy és reálisan felméred a képességeid, akkor mindig biztos lehetsz abban, hogy te saját magad vezeted a sokoldalúan fejlett szocialista munkástársadalom útvesztőjében kéményseprűs pályafutásod. Végül is ez az egyetlen mentségem. S amúgy is gyakran gondolkozom el ezen, hogy valahogy változtatni kellene a dolgon, s olyankor az a baj, hogy mindig átesek a ló túloldalára, ami nem mindig fájdalommentes, mert ilyenkor úgy kell engem elképzelni mint mikor nyuszi ül a fűben, gyenge szellő támad egy csigabiga seggszelep-leheletétől, s mindjárt róka-szagot érez, s remegni kezd, hogy ő szegény kicsi és gyenge, s egyből fel fogja falni ez a nagybetűs Élet...

Nah hiába boncolgatom ezt a témát, mint Pistike biológia órán a békát, ő sem, én sem fogunk semmi eredményre jutni. S most lehet túl magabiztosnak fogok tünni, de végkövetkeztetésként mégis azt gondolom, hogy pont így vagyok tökéletes (az orromon még lehetne dolgozni egy picit, de...), s igazán szerencsésnek mondhatom magam, hogy vannak barátaim akik szólnak minden alkalommal mikor túllőnnék a célon.

Repost - mert muszáj....

Garfield...

No comment :)

Eredeti link: http://www.demotivalo.net/view/37150/garfield

Egy darab egész programozó

Ma hazafele a metrón, jobban mondva visszafele a hotelbe, mert az otthon egy picit messze van, s metró sincs csak Tivadar blogjában :P, eszembe jutott az a kis ügyetlen, eltévedt alak, az az egy egész darab programozócska, ki most két és fél éve 2 nappal Bálint nap előtt landolt életében először Párizsban.

Felfegyverkezve 7 darab térképpel nekiindultam felfedezni a párizsi tömegközlekedés rejtelmeit. Ha valakit érdekel meghívhat sörözni, s elmesélem hogyan sikerült nekem 12 euróból nem egészen 2 óra alatt, de majdnem megtenni az amúgy 20 perces utat (1 euró 60 centes jegy elég lenne) a buszmegállóból a hotelig. Nem volt könnyű, a francia nyelvről annyit tudtam, hogy különbözik a borjú nyelvtől, az angolom recsegett-ropogott, mint a 200 kilós orosz alatt az akácfából készült szék. Azóta a nyelvtudásom egy cseppet gyarapodott: ma a gyülésen mikor a franciák belefáradtak az angol beszédbe saját magamat azzal leptem meg, hogy értem amit mondanak. A borjú nyelvről is el tudom mondani, hogy hol lehet finomat enni Párizsban. S az angolom is fejlődött annyit, hogy 2 sör után nem kell kitépjem a taxis kezéből a GPS-t, annak érdekében, hogy mindkettőnket meggyőzzem hova szeretnék hazajutni mielőtt még kijózanodok.

Miután beértem a hotelbe első dolgom az volt, hogy megkeressem leendő kollegáimat s iródámat. Ez egészen könnyen ment, hiszen alig 7 percre volt gyalog a hoteltől. Kezdő angol tudásommal, a legcsábítóbb mosolyommal, s Snoppyval (lásd a képet) karonfogva elindultam megtalálni a munkatársaim. Nem is volt velük semmi gond, kedvesek voltak az egészen, s azt is elnézték nekem, hogy nem igazán vagyok beszédképes az este :P. Be kell ismerjem szorongtam egy picit, mint csirke nyaka a kés alatt. Annyira, hogy a sorozatos bemutatkozások alatt elfelejtettem az ilyenkor szokásos sablon szöveget. Végigmentem már vagy 20 darab: Háj-ájm-zsolt! Háj-ájm-francia-keresztneven, de ezek után csak pislogtam mint a légy a légycsapónak, s sehogy sem jutott eszembe a nájc-tú-mit-júh, amit ilyenkor szokásos mondani. Nem emlékszem már ki, de valamelyikük megszánt, s kimondta a büvős mondatot. Majdnem a nyakába szőktem, a következőnél meg sem vártam, hogy kimondja, hogy is hivták vacsorához a szülei, egyenesen a szavába vágtam, hogy én is örvendek, ha hiszi, ha nem .

Részben a sok ismerkedéstől, részben amiatt, hogy legalább 16 órája nem ettem, hirtelen az jutott eszembe, hogy farkaséhes vagyok. Be is mentem az első vendéglőbe, nagyon éhesen és hatalmas elvárásokkal a francia konyha iránt. A rendelésem kb így hangzott: Entrecote de boeuf szilvus plé, no french fries. Pillogott a pincérnő, mosolygott hozzá, mosolyogtam én is, s be kell ismerjem olyan finom szalmakrumplit életemben nem ettem mint akkor este. Megettem a tányérról az összes szalmakrumplit, hasáb burrgonyát és pityokát is. Előtte s utána sem soha nem ropogtattam annyi élvezettel e számomra eledelként elfogadhatatlan megnyilvánulási formáját a krumplinak.

Folytassam? :D

Várom, mint cirmos cica kinyalni az üres halkonzerv dobozt

Miért van az, hogyha az ember három dologra vágyik úgy Istenigazábol (csak, hogy ne ismételjem magam: szőke zöld szemű királykisasszony által kitöltött félig száraz Cabernet savignon melletti kacsasült), megkap belőle négyet s mégsem maradéktalanul boldog. Hiszen ha az elmúlt hetet nézem, s kezdem kipipálni a dolgokat, nem jut minden pipára kivánság... Nem panaszkodom szőke zöld szemű királykisasszony dolgában sem, Cabernet savignon is elfogyott, s Párizsban a sült kacsacomb is sorra kerül vacsorára holnap este kedvenc vendéglőmben. Ezek mellett nagyszerű lehetőségem lesz részt venni egy igen nagyszerű projektben, amitől kocka lelkem már a reggel dalra szállt. S mégis úgy érzem valami hiányzik, mint Ádámnak a boxeralsó a paradicsomban. Mondjuk ez egy picit megnyugtat, hiszen akinek nincsenek álmai, az nem bír aludni nyugodtan. S ezzel kb be is végzem mai bejegyzésem, mert a tegnap éjszakai 2 és fél óra alvás után rámférne álmodozni még egy keveset.

S amíg én alszom s nektek kedvetek tartja kommentelni, írjátok meg kérlek a véleményetek erről a kérdésről nekem.

Két kancsal kacsa

Két kancsal kacsa kúszott a Balaton hátán kaját keresve miközben lágyan eveztek lábaikkal az előrehaladás miatt. Ezek a pici ízletes lábacskák izmai ritmikusan dolgoztak, s lágy hullámokat eresztettek a két szőke hátára kik az augusztusi förtelmes melegben vígan hancurozva labdáztak a vízben miközben a parton egy a naptól kábult programozó zöld törölközőjén ücsörgött, s révedt a messzeségbe... s elszálltak a gondolatai, logikus érvei, algoritmikus gondolkodása lebénult s vakáciozót mint a marosvásárhelyi állatkertben a jegesmedve: qrva nagy melege volt, de semmi dolga s gondja :))

Nagyszerű vakáció részese lehettem az elmúlt bő héten: Budapesten kezdődött az egész az együtt az ország szlogennel. Ha az ország nem is volt ott együtt, de mi igen, egész Budapest, fizikusok, programozók, reklámgrafikusok számomra kedves tömege ünnepelt velem. Ezek után következett a Balaton kancsal kacsás kalandja megszakítva egy rövidke bécsi kiruccanással. Ezekről igazán nincsen amit meséljek, egyszerűen annyit, hogy jó volt és pont.

Kb ennyi volt, s úgy néz ki a vakációval együtt szép lassan és csendben véget ért a nyár is, amit szerintem visszasírok én még a következő időszakban, de legalább jó lesz majd rá emlékezni :)

Holnap lesz az a nap amikor a mából elegem van

Nyár van. Fura eddig nem látott nyár. Vagy döglesztő meleg vagy fákat kitépő eget-rengető viharok. De a munka megy tovább. Felkelek, s annak a reményében, hogy majd jön a rég áhított és megérdemelt szabadság keserű mosollyal és kávéval összeszedem magam minden reggel és munkába megyek. Lelassultam az utolsó időben, mint a román vasúttársaság: csak az erős hang, zsivaly, förtelmes energiapazarlás, de semmi eredménye. Hogy is legyen, hiszen nagy része arra megy el, hogy valahogy kiizzadjam magamból a kolozsvári port, lemossam a munkahelyi stresszt, s képes legyek elfelejteni ezt a döglesztő időjárást.

S minden egyes este mielőtt lefeküdnék lázongok egy keveset, s szentül hiszem, hogy holnap lesz az a nap amikor a mából elegem lesz. Mikor felrugok majd minden széket és társadalmi szabályt meg konvenciót, kézen fogok egy szőkét, s kiülünk hárman a tó partjára a fűzfa alá elfogyasztani egymást (szőke, jeges vörös bor s én) s eltelik a nyár...

Annyira képben vagyok, hogy csak nézem amit látok

Három féle embertipus létezik, ezt csak én magam egyedül következtettem le semmiféle filózofus és pszihológus segítsége nélkül. S ha megengedítek vagy ha mégsem engednétek meg felsorolom őket:

• a pesszimista vagy borúlátó ember ki azt állítja az életben nem létezik neki megfelelő, vele kompatibilis szőke zöld szemű királykisasszony, s ha létezne is, mire megtalálja elfogy addig a kacsa...
• létezik a realista, aki belátja, hogy egyenlő esélye van találni egy olyan szőke zöld szemű királykisasszonyt aki szereti a sültkacsát és a vörösbort, mint nem találni egyet.
• s létezik az örök derűlátó, a gyógyíthatatlan optimista, aki már a tepsit is kivajazta a kacsának és a boros üveget is kibontotta a szőkének, mert tudja, s meri állítani ország s világ előtt, hogy mielőtt a bor ecetté válna ő és csakis ő sikerrel fog járni.

A minap azon gondolkodtam egyik önismereti órámon (értsd: aludni szerettem volna, de nem tudtam), hogy vajon becses személyem melyik tipusba illik bele a legjobban. De hamarabb elaludtam mint erre a kérdésre elfogadható választ találhattam volna. S úgy érzem, hogy az utolsó időben mind több és több kérdést hagyok megválaszolatlanul, hiszen mint a cím is sugallja annyira képben vagyok, hogy csak nézem amit látok. S ennyi. Kezdek belefeledkezni magába az életbe néha, úgy érzem elveszítettem azt az örökös hajlamam, hogy mindig mindent logikusan átgondoljak. Mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy kezdem érezni a salsa-bachata-cha-cha-zouk ritmusát, már nem számolok végig. S valahogy ez így nekem jól esik, lehet csak a nyári melegből adodó lomhaság szállta meg az agyamat, ez majd azt hiszem ősszel kitudodik, addig is:

Várjuk mig a sült galamb...

Béla egy lábon töpreng, legyen vagy ne legyen még gyerek

...kikel a tojásból. Igen bizony, már elég rég beköltözött az erkélyünkre két egész darab, eredeti, élő galamb. S ha már fedél került a fejük felé és több idióta is aki eteti őket, úgy döntöttek, hogy családot alapítanak.

Azzal a szlógennel, hogy túlzásba azért ne vigyük a galambfigyelést gyorsan végigolvastam egy kezdő galambászoknak szóló cikket: http://www.picolloduc.hu/index.php?fid=1&cid=45.

Röviden összefoglalva a cikk elárulja, minden titkát a galamb családalapításnak, jobban mint én tenném.

Addig is míg a kis állott tojásokban élet cseperedik hallgassuk együtt ezt az örök nótát: 

Nah vicceltem, inkább ezt:

nem ezek a legjobbak, de csak ezekben vannak galambok :)))))

Búcsú a rövidnadrágtól

Minden férfi életében eljön egyszer az a pillanat amikor ünnepélyesen búcsút mond a rövidnadrágnak Bálint Tibor szavaival élve, magamfajta tört magyarsággal: felnő, rájön, hogy gyermekből férfi, fiúból emberré vált. Velem ez kb havonta egyszer ünnepélyesen megtörténik: néha a történelem rúg seggbe és kénytelen vagyok beismerni, néha csak egy gyermek naiv mosolya ráz bele a valóságba, néha a komolyság üt ki rajtam mint a rózsahimlő, néha a szőke zöld szemű királykisassony után sóvárogva érem utol saját magam fizikai állapotát lelkileg is, néha a lerágott sült kacsacomb és az üres boros pohár figyelmeztet ősz hajszálam (egy van csak még) eredetére.

De végül csak kiegyezek magammal, hiszen hogyan magyaráznám majd meg felnőtt magamnak a szoba sarkában őrködő plüss macit, a reggeli kakaós kávé utáni sóvárgást, az önfeledt hahótázást Tom & Jerry láttán? Pedig gyermekként mindenki fel akar nőni, hiszen ők irányítják a világot, a felnőttek akkor ehetnek fagyit mikor akarnak, ugrándozhatnak a szobában az ágyon mert nem állítja őket senki sarokba. De nem teszik... Mert a társadalmi szabályok, az illemtan, a mindennapi megélhetési gondok elfelejtetik velünk gyermekkorunk naiv pillanatait.

Ezért szeretek én néha belefeledkezni saját magamba és gyermekként nézni rátok, hogy csak a játékot lássam meg a világból, a mókát és a kacagást, a röhejes semmilyen létet, s álmodjam meg a tökéletes világot.

Pápaszem

Minden vallásos nagytatának az az álma, hogy valamelyik unokájából ha nem pap, akkor legalább kántor legyen. A mienknek nem volt ekkora szerencséje, hiszen sem tisztelendő úr, sem pap, s még plébános sem lett egyikünkből sem. De pápa igen, most tudom, hogy tulzok, nem vagyunk mi pápa (látjátok, a királyi többesszám :D), csak a szemünk van meg hozzá.

Igen, igen... a múlt héten megjött nekem is a szemüvegem. Hosszú időbe telt amíg meglett, s az az érzésem, hogy még több időbe kerül míg hordom, s még több időbe míg elfogadom a képem vele.

Nah de térjünk vissza a legeslegelejére... A tavaly februárban kb rájöttek egyes, nem teljesen idegen emberek számomra, hogy nem egészen teljesíti a két szemem világa a társadalmi- és egészségügyi normákat. Röviden: néha ha mesziről kell olvasni, akkor homályos a kép, mint zuhany után a borotválkozás.

Nem egészen 1 év és 2 hónap kellett ahhoz, hogy én is meggyőződjem, hogy ideje lenne ellátogatni egy szemmesterhez, felmérni a szemgolyóbis érte technikai próblemákat. Az eredménye ennek az lett, hogy a kedves doktornéni eldöntötte, hogy néha alkalomadtán tanácsos lenne a látásom javulására szpeciel létrehozott lencséket hordani.

Hogy mi volt erre az én véleményem? ahhh, ráérünk mi még arra még... No, de végül győzőtt az idő, mert türelmesebb mint én, s megszületett a képeken tisztán látható szemüveg. Hogy jól áll-e? Nem hiszem, hiszen eddig a következő véleményekkel találkoztam:

•  ahhh, dehogy nem áll jól (nem mondhatom a szemébe szegénykének, hogy csúnya, mert akkor nem fogja hordani)
• okosabbnak nézel ki tőle (ez a legrosszabb, nem elég, hogy nem is áll jól szerinte, még ostobának is nevezte azt a fiatalembert, aki néha büszke intelligencia-hányadosára, mert az izmaira nem igazán lehet :)) )
• másoknak sem áll jobban (nem áll jól szerintem, de még hazudni sem vagyok képes emiatt)

Hogy nekem mi a véleményem? Elfogadható, hiszen zuhany után segít háttérbe szorítani a Pumukli-képem alapvonásait.

Ezen blog három fő motivuma közül csak 2 fog szerepelni a mai bejegyzésben: a sült kacsa és a száraz vörösbor.

Ez a bejegyzés annyiban fog különbözni a többiektől, hogy csak azokat a megjegyzéseket írom ki, amelyek legalább 6 mondat terjedelműek :D

Ez a nap más mint a többi

Bár széles körben közismert, lehet ideje lenne bejelentenem, hogy nagyon régen születtem.  Kb egy egész éve azt hajtogatom, hogy olyan idős vagyok, mint a kinai nagy fal. A kinai nagy fal 24 évszázad óta (időszámításunk előtt 3ik évszázadban kezdték el egymásra rakni) áll szemben makacsul a széllel, s én egy egész negyed évszázad óta lázongok. A mértékegység ugyanaz, tehát, olyan öreg vagyok, mint a kinai nagy fal...

Egy egész negyed évszázad aminek a felét azzal töltöttem, hogy játszottam a homokban, a másik felét, hogy megfelelő szőke zöld szemű királykisasszonyokat probáltam hajkurászni/találni. Hogy megérte-e? A homokvárakat rég elvitte a szél, hogy megfelelő szőke zöld szemű királykisasszonyt találtam-e, mondjátok meg ti...

Lehet néha kocka vagyok, lehet néha még salsázni is tudok, lehet néha nem megy az oldalparkolás, lehet néha túl maximalista vagyok, lehet néha én szeretnék lenni a világ közepe (nem azt jelenti, hogy néha nem az vagyok), lehet néha csak ülnék csendes kis sarokban, lehet néha csak vagyok.

Türelmetlen és elégedetlen, a kisfiú aki rég felnőtt, de még gyerek maradna egy picit, aki mikor megszületett felsírt, hogy az élet csak ennyi? Mert az élet lényege nem a nyavalygás és a sirás. Mosolyogsz és ennyi, ha tetszik akkor ok, ha nem otthagyod és annyi.

Nem vagyok tökéletes, néha be is látom... de szerencsésebb mint a többi ember. Ma ünnepeli a tesóm is a szülinapját, aki ikertesó lenne, hasonlítani nem igazán hasonlít, de egészen jól kiegészít. Mert mi ketten együtt vagyunk az alfahim, a tökéletes Alekosz, a görög istenség, a szőke zöld szemű királykisasszony beteljesült álma... nah itt vétettem, mert az én egyedül vagyok :D

Ez kb a 26 év, 1 óra és 49 perc egész lényege internetbe zárva...

The Big Bang Theory

Két sorozat van amit akármelyik percben, akármelyik helyen, akárki mellett képes lennék nézni az idők végezetéig. Az egyik a Jóbarátok, amely most egy pár éve lopta be magát kocka lelkem egyik csücskébe. Mivel egy kockának csak 8 csücske van, elég nehezen érdemli ki magának valaki vagy valami ezt a poziciót. Mondjuk az észbontóan finom, ínycsiklandozó szőke zöld szemű királykisasszonyal és a csábítóan enyelgő pohár száraz vörösborral nehéz lenne versenyre szállni.

Gondolom már rég rájötettek, hogy a második kedvenc sorozat, ami nagyérdemű figyelmemet lekötötte, nem más, mint az Agymenők. Ez a sorozat annyira zseniális, hogy a véget nem érő röhögő-görcsökön kivül (ezekről a lakótársaim bizonyságot tehetnek akármikor) arra a nagy felismerésre vezetett rá, hogy néha annyira kocka vagyok, hogy már éles... vagy nem kizárt az sem, hogy nem is vagyok kocka annyira, hanem a világegyetem túl kerek hozzám képest.

Most mindenki biztos elgondolkozik, hogy miért is fogtam neki ennek a bejegyzésnek. Mert se eleje, se hátulja... Kérem szépen, országnak-világnak bejelentem, hogy a malackás bejegyzések mellett, ami csaknem két éve szünetel (http://taszsolt.blogspot.com), a mostani szőke zöld szemű királykisasszonyos, vörösboros, kacsasültes blog mellett a jövő héten indul, egyben kockaságomat is bizonyítva, az első angol nyelvű helyesírási hibákkal és programozási témákkal teli blog: die('Zsolt'); - http://die-zsolt.blogspot.com. Nagy részben egyelőre csak PHP-s témák lesznek éríntve, de akit érdekel látogasson el rá (jelenleg még üres) majd.

Babakocsi

Keresem az utam, keresem mint sok ismerősöm, keresem mint sok barátom. Keresem, s közben méltatlankodom. Mert nekem sohasem jó az ami van, több kell annál amint kapok. Legyen ez ajándék, megértés, szeretet, kacsasült vagy szőke zöld szemű királykisasszonnyal egész éjszakán át tartó gyengéden vad szeretkezés.

Mert végre rájöttem! Ez az egész lázongás, örökös elégedetlenség az unalomból ered. Valaki untat, azt hiszem, hogy én... S emiatt az örökös félsztől, hogy megint megunom ezt vagy azt ritkán élvezek valamit úgy istenigazából.

S közben elfelejtettem csaknem egészen valakinek szeliden a szemébe nézni. Gyengéden átölelni és érezni testének melegét. Fárasztó nap után hazaérni és kiscipó alakban halkan kipihenni magam mellette. Mert attól félek ha majd magam mellé engedem, s egyszer majd megunom, s nem ő engem, akkor mi lesz vele? Mert végül is egyszer valamikor a jővőben lehet még szerettem is.

S mi lesz ennek a vége majd? Babakocsi. Mert egyenlő mértékben lelkesedünk majd, én a kocsi miatt, ő a baba miatt...

Egy tojás ára, vagy hogy is lett belőlem programozó

Ez egy másféle bejegyzés lesz mint a többi. Se a sült kacsa, se a szőke zöld szemű királykisasszony nem fog megjelenni benne. Hanem elmesélem hogyan is lettem programozó. Ha sokan megijedtek, hogy most valami nagyon technikai és kocka szövegelés következik, ne hagyjátok abba az  olvasást, mert mindössze egy tojás áráról lesz szó ebben a bejegyzésben.

Nem mondhatom, hogy szüleim gazdagok voltak, de azt sem mondhatom, hogy annyira szegények voltunk, hogyha nem fiú lettem volna, nem lett volna amivel játszodjak. Tény és való, hogy a forradalom utáni időben senkinek sem volt könnyű három életerős srácot felnevelni, akik annyira erősen nőttek, mint az infláció. Szüleim mégis megbirkoztak ezzel a feladattal (köszönöm), s nem adták fel egykönnyen.

Nem panaszkodom, mert tényleg, lehetőségük szerint még a csillagokat is megvásárolták volna nekünk, tehát sohasem szenvedtünk hiányt semmiben.

Az egyik nyáron mikor elhatároztam, hogy mikor nagy leszek programozó leszek, rájöttem arra, hogy a helyi könyvesboltban aranybánya rejtőzik. Akkoriban még nem volt internet, ha volt is a kávézóban, túl drága volt, hogy egyre növekedő tudáséhségemet tudtam volna elégíteni. Tehát az egyetlen lehetőségem továbbmélyedni a bitek és bájtok világába a könyvek voltak. Azok a könyvek, amik cseppet sem alacsony áron porosodtak a könyvesbolt polcain. De teljesen reménytelenül sovárogtam a könyvek után, mint a három éhenkorász a vendéglő kirakatában, hiszen darabjukért a kedves elárusítónéni kb. 2 pár cipő árát kérte.

Pedig az egyik könyv nekem végtelenül megtetszett, nem is a címe a fontos, hiszen tele volt kocka szöveggel... S tudtam, hogyha akarom azt a könyvet akkor a zsebpénzem fogja bánni, de sajnos 890 000 lej akkoriban egy egész vagyont jelentett számomra.

Nah de mikor ekkora célod van, nem szabad feladni, tanultam a Három testőrből is annak idején... Nem emlékszem már hogyan született a megmentő ötlet, de azt tudom, hogy öszire sikerült megvenni a könyvet. Az ötlet nagyon egyszerű volt: rájöttünk ketten Ottóval, hogy a szomszéd faluban (Gyérestől kb. 9-11 kilométerre) egy tojás ára fele a gyéresi piaci árhoz képest. Nyáron anyumék krumplit árultak a piacon, megegyeztünk velük, hogy én és Ottó hajlandóak vagyunk szállítani nekik tojást, ők majd a krumpli mellett eladják és nekünk cseppen egy kis plussz pénz. Kiszámoltuk, hogy az oda-vissza vonat árát leszámítva is, egészen kis becsületes összeg gyűl egy kosár tojásból. Emlékszem egyszer még biciklivel is megtettem az utat a profit maximalizálása érdekében, Isten tudja, hogyan sikerült éppen hazaszállítani negyven tojást részben köves uton...

Végül a nyár végére csak nem jött őssze a könyv teljes ára, de apum látva lelkes munkánkat, kiegészítette a zsebpénzem és megvehettem a Könyvet. Mostani felnőtt programozó szemmel tudom, hogy a könyv nem érte meg az árát, semmi olyat nem irtak bele, ami tényleg jó programozóvá terelt volna engem. De mégis egy dologra megtanított: ha valamit nagyon akarunk és kicsit is dolgozunk érte lelkesen, nincsen, hogy ne sikerüljön...

Most, mikor a fizetésemből több tucat ilyen könyvet vehetnék, mikor mondhatom, hogy karrier dolgában sem állok rosszul, csak egy dologban reménykedek, hogy nem felejtem el soha mit tanított az a könyv nekem...

Tüzoltó leszel, s katona...

Vadakat terelő juhász! Látod, elalszik anyuka. - Aludj el szépen, kis Balázs.

Hát igen, voltam misén a tegnap, s kitudodott, hogy a hivatások vasárnapja volt. Vagy másképp mondva, mi-leszel-ha-nagy-leszel vasárnap. Az az érzésem, hogy ezen a dolgon mindenki sokat gondolkozik, még egészen pici korától fogva. A kislányok egyszerűen szőke zöld szemű királykisasszonyokként képzelik el magukat, mi fiúk űrhajosok, mindenkit megmentő rendőrök, világelső futballisták szeretnénk lenni.

Aztán belekerülve az iskolapad szamárfüles forgatagába darabonként rájövünk, hogy nem is könnyű ennyire a pályaválasztás. Először a felnőttek szólnak bele, s kegyetlenebbül mint gondolnád. Hiszen mindig büntetés vagy legalább fenyítés annak a vége, hogy futballista karriered alappillérének a megalapozása szakadt nadrághoz vezetett. A mindenkit megmentő rendőrnek is a csokitortás lelked legmélyéről rövid karrier adatott, mert pályafutásod során mindig akad legalább egy fejfájos nagymama vagy szomszéd néni, aki elkobozza a lárma-lángokat lővelő világmegváltó pisztolyodat. Annak az  űrhajosnak meg teljesen reménytelen karrierről álmodni, mikor sütőporos-ecetes űrrakétájának kudarcba fulladt (értsd konyha közepén felrobbant) fejlesztése során 2 hét szobafogságra ítélik és egy életre eltiltják a sütőporos zacskótól.

S tinédzserként rájössz arra, hogy a hivatást nagyon egyszerűen megtalálhatod, ha listát készítesz azokról a dolgokról, amit sokkal jobban csinálsz mind sokan mások. Az elején a lista hosszú, s tarka. De szép lassan rájössz, hogy az olyan képességek, mint a legújabb slágerre mozgó fülek nem igazán a hivatásod, hiszen a cirkusz rég elhagyta a várost...

Sokszor mondtam, hogy nekem ebben az egyben tényleg szerencsém volt, hiszen igazán egy dologban voltam csak jóbbacska mint a többiek, s ez a matematika útvesztőiben való eligazodás és a programozás bitsorozatainak megszelidítése volt. Nem lettem végül űrhajos vagy a szőke zöld szemű királykisasszonyt csúnya szürke toronyból megmentő szőke herceg fehér paripán, sem világhírű kacsasültet elkészítő szakács...

Hogy megtaláltam-e az igazi hivatásom? Ezt most jelenleg nem tudom megmondani... de remélem a sok kocka infós vicc után, mikor nyugdijasként hintázok majd egy pohár konyakkal a ház teraszán a májusi napsütésben, eszembe jut a számtalan eset mikor programozóként szőke zöld szemű királykisassonyt leptem meg egy igazán jól sikerült narancsos sült kacsacombbal, s úgy gondolom majd, hogy megérte.

Táncparkett ördöge

Kevés dolog van amivel nem lennék teljesen megelégedve magammal, s ezt tiszta szerénységből mondom... a társasági táncok az egyik arról a rövid listáról.

Januárban több ok miatt is beiratkoztam egy salsa táncfolyamra, de gyorsan mielőtt még tanultam is volna valamit abbahagytam, részben a kevés szabadidőre, részben a bot lábaimra hivatkozva.

A héten, ha már úgyis túléltem a rózsahimlőt, kipihentem is magam a betegszabadság alatt, gyorsan úgy határoztam, hogy véget vetek a micimackó-életmódomnak és radikálisan megváltoztatom eddigi túnya és lustaság által vezérelt napjaimat. Első bátor elhatározásom, amit tett is követett az volt, hogy ezután legalább kétszer egy héten gyalog megyek munkába és onnan ugyanúgy jövök. Annyira szokatlan volt, hogy nagyon is csodálkoztam mikor lakótársaim nem írták fel a naptárba. Ezek után képes voltam a hosszas és fárasztó munkanap után elmenni a kezdődő salsa tanfolyam első órájára.

Hogy mi jön tovább, ki tudja? De egy dologban biztos vagyok, egészséges életmód ide vagy oda, három dologról nem fogok soha lemondani. Most azon töprengek, ha megosszam-e ezt veletek. S hiába próbálkozom, nem birom elhallgatni, hogy, bizonyára amint gondoljátok, az a három dolog nem más mint a vörös száraz bor, kacsasült és a szőke zöld szemű királykisassony (legalább legyen aki segítsen mosogatni :D és gyakorolni a salsát :D).

S most a végén ha már mindegyik kötelező témát éríntettem, még annyit elárulok nektek, hogy a bachata 4 ütemű tánc és sokat segít a kezdőknek az alaplépések tanulása közben a következő szavak folytonos ismétlése: csiká-csiká-csiká-bummm.

Tanácstalan

Aham, tanácstalan vagyok mint Ádám anyáknapján... S ez onnan ered, hogy nem tudom eldönteni, hogy mi bajom. Az előző megjegyzésemben arról elmélkedtem, hogy az orvosnő képtelen eldönteni jóegészségi állapotom nemlétének az okát. Pénteken azóta bölcsen és bátran, mint egy római gladiátor vért adtam. Részben azért, hogy a munkahelyemen kitört pánikot, részben, hogy az onnan eredő lelkiismeretfurdalásom töröljem.

Péntek délután annyiszor telefonáltam a klinikára, hogy izzott a vonal, de megfelelő választ nem kaptam. Állítolag kétféle rózsahimlő teszt van, az egyik eredménye megszületett péntek estére és a várva várt negativ volt. Persze az orvosnő szerint meg kell várni a másik eredményét, hogy teljesen biztosak legyünk... Nah de végül is az én próblémám megoldodott, gyorsan írtam emailt a munkatársaknak, hogy elmúlt a járványveszély, s legyen elég a jajvészekelésből. Kollegámat aki mellettem ült engedjék ki a sarokból, ahol eddig karanténban volt szegény.

Nah de a hétvégén képzelt beteggé léptettem elő magam, mikor a részleges himlőteszt negatív eredményének a tudatában, teljesen normális szájpadlással és láztalanul hánykolodva az n-ik vizsgálat után megnőtt nyirokcsomókat tappintottam ki és diadalittasan kijelentettem ájuldozó énemnek a diagnozist, hogy himlőm van, mert az allergia már rég el kellett volna múljon.

Tehát holnap reggel felkeresem a kincses városban egyik legkedvencebb tartózkodási helyemet (hiszen a klinikán legalább tudni fogom, hogy a rettegés végez velem és nem, hogy megyek a járdán és elűt a villamos....).

Ilyenkor utálom az internetet, mert  gyerekjáték kikeresni a betegségek tűneteit és egész hétvégén unalmában az ember orvososdit játszhat saját magával... S ha már egyik betegség tünetei sem passzolnak úgy istenigazából, kijelentem mint House-ék, hogy ez nem lehet mást mint a híres Lupus :D

Túró Rudi

Néha rájön az ember mennyire egyszerű az élet mikor nem bonyolult. Mikor arra ébredsz, hogy több piros pötty van rajtad mint a nagy túró rudi csomagoláson, s az nem a pizsama ártatlan mintája, hogy ez az egyszerű vizuális megnyilvánulása a saját testednek mennyi kellemetlenséget és bonyodalmat tud szülni.

Orvosnál is voltam ma, pedig róluk mindenki tudja, hogy két Földön élő fajtól félek úgy istenigazából: az orvosoktól és a kutyáktól. Mondjuk ezek két alfajától rettegek is, a fogorvostól és a harapos kutyától. De megfelelő neveléssel anyum és barátaim rá tudnak venni, hogy megsimogassak egy kutyát, de orvoshoz menni könyörögni kell nekem minden áldott alkalommal (mondjuk orvossimogatásra sohasem akartak rábeszélni).

Rátérve a lényegre, ma a rendelőben a doktornő tanácstalanul vizsgálgatott. S kisütötte, hogy teljesen biztos, hogy valami bajom van, de még nem egészen biztos, hogy mi. Egyszerű esetben és ha szerencsém van akkor allergia, s el fog mulni gyorsan és fájdalommentesen. A második eset sem életveszélyes, de annál ragályosabb, hiszen ő rózsahimlőre gyanakszik. Probáltam logikus érvekkel megmagyarázni neki, hogy himlő nem lehet, mert: nincsen lázzam, s tudtom szerint valamikor beoltottak himlő ellen.

Oszt most úgy néz ki, hogy holnap eldől mi a csuda bajom van, addig is azon goldolkodom milyen hülye neve van a rózsahimlőnek mert egyéb dolgom nemigen van...

Csak a büfékocsiban állnak ketten részegen

... kár, hogy most mutatnak, mert az előbb Istent dícsértem én.

Elmúlt Húsvét is, az a Húsvét amit tudtam, hogy nem várok. Mert tudom, feltámadt, most vagy 2ooo éve, ünnepelem is kb. úgy 26 éve kisebb-nagyobb lelkesedéssel. De valahogy nekem ügy tünt az idén, hogy ez nem az én ünnepem volt, hiszen nekem a nagyszombat, a vasárnap, a húsvéthétfő mind nagypéntek lett... mert úgy érzem magam mint a hernyó kit eltapostak, de nincs esélye feltámadni újra. Nah nem épp ilyen vészes a helyzet... csak nem találom a helyem.... akármit csinálok nem jó, pedig higgyétek el nekem: jó szándékkal teszem. Soha sem volt titkos tervem leigázni a világot, meghódítani Kinát sem, csak annyit kérek, hogy meglegyen a mindennapi tervem, hogy ne unatkozzak, hogy tudjam, mihez kezdjek, ha már úgyis megébredtem és nem alszok tovább...

Mi van ha nincsen tökéletes kacsasült, mi van ha megiszod a világ legjobb vörös borát... hiszen azt mondod, hogy neked majd lesz alkalmad jobbat inni... Ennyi az egész! Jobbat akarok mint kaptam, de megkaptam amit akartam, s nincs ötletem jobbat kérni... Mert nem tudom mi a jobb nekem, s ezért nekem minden nap nagypéntek, mert nem tudom mikor jön a feltámadás.

Ez életem nagypénteke, hogy sohasem semmi sem jó nekem, mert jobb kell. Mert ha lenne egy szőke zöld szemű vacsorára meghívva, aki sült kacsasültet fogyasztana velem vörös száraz bor társaságában, az sem lenne jó nekem, mert az lenne a bajom, hogy mért nem ír helyesen...

Tamás sem hitte el, hogy feltámadt, de neki alkalma volt rá, hogy megérintse... és meggyőzödött.

Nekem ki mondja meg majd, hogy az a legjobb? Ilyenkor köszönöm, hogy vagytok és néha eljösztök velem sörözni, barátaim...

Húsvét ibárány

Először szeretném tisztázni, hogy a cím nincsen elírva... Most 1o éve biztos vagyok benne, hogy még húsvéti báránynak írták, de a mai világban meg vagyok győzödve, hogy a helyes kifejezés a Húsvét Ibárány. Valahol ezen a vidéken most 1o-11 éve kezdődött az iesedés. Kezdtek megjelenni a kávé nélküli kávézók, ahol a fiatalság apraja nagyja barátkozott az internettel. Nah de nem történelmet akarok írni, hanem blogbejegyzést, s ezért rátérek a témára...

Gimnazista koromban ha eltelt a karácsony, jobban mondva Szilveszter napja után, már számoltam a napokat húsvétig. Ennek két alapos oka volt: húsvét környékén mindig volt egy nagyon is megérdemelt, de túl rövid vakáció és a húvéti locsolás. Versikéket tanultunk, s arra törekedtünk, hogy a mienk legyen a legérdekesebb vagy legritkább vers, s a sok-sok piros tojás.

Ma már mindez ciki, s ezek helyett új szokások jöttek dívatba. Előszőr kezdődött az egyszerű húsvéti köszöntős emaillel, utána már nyuszi képeket is csatoltak hozzá. Érdekesebbek voltak a powerpointos csatolások, hiszen azok ha szerencsés voltál vírust is tartalmaztak. Nah de fejlődik a világ, megjelentek a hi5os és iwiwes végetnemérő húsvéti üzenetek és jókivánságok. S ma, az internet és okostelefonok világában a következőképpen kell elképzelni a húsvét ibárányt:

• farmvillen megkéred a haverod, hogy küldjön már neked egy bárányt a húsvéti báránysülthez
• kikeresel a google-on egy piros tojásos képet amin legalább egy nyuszi csücsül és még húsvét előtt 3-4 nappal végigküldöd iwiwen körüzenetként, hogy te légy az első
• nagypénteken shareled facebookon ugyanazt a képet és minden kedves ismerősnek aki a faladat követi kellemes húsvétot kívánsz
• (csak lányok) vásárolsz az egyik szupermarketben egy pár tojást (rosszabb esetben te magad festesz otthon egy párat), lefényképezed és kiteszed facebookon, hogy milyen szép tojásaid vannak :)) - fiúk lájkolják :D
• (csak fiúk) húsvéthétfő hajnalán, álmosan az ágyban, s picit másnaposan gyorsan keresel egy locsolóverset google-on és megosztod a facebookon - lányok lájkolják
• (csak fiúk) ha mégis elmész locsolni valami csoda folytán, verset nem tanulsz, de ha a nőszemély nagyon rátarti, előrántod az Iphone-odat (Nokia n9oo-at) s google segítségével felolvasol neki egyet, hiszen segíts magadon, s a google is megsegít...

S ha már így szépen körülfestettem ennek a nagyszerű innepnek a lény-e-gét, hadd köszöntsem én is azokat az olvasóimat, akik idetévedtek, s méghozzá lányok is :)). Tehát következik egy igazán egyedi, húsvét Ivers:

Hétfő napján az ég alatt, 

kinyitottam laptopomat.

A google logó azt üzeni 

Ma kell menni locsolkodni 

Itt egy másik Igazán e-gyedi húsvéti versike, de figyelem-figyelem, ez egy picit pikáns :))

Itt a tavasz ittam újra,
Locsolót vár minden … kislány.
Most a facebookon jön a lájk,
Had locsolom meg a … kezedet. 

A programozó a teremtés koronája

Ez a bejegyzés után, sőt sokan még az elolvasása előtt jól le fognak engem tolni... Lehet nagyképűen hangzik a cím, főleg azért mert egyesek arra gondolnak, hogy mint a szakma egyik szerény képviselője, nem lenne szabad nekem olyan pozítiv véleménnyel lenni eme faj tulajdonságairól. Pedig kérem szépen kénytelen leszek, evezni a világ ellen, s ma csakis pozítiv dolgokat fogok felsorolni a programozókról. Mert meg vagyok győzödve, hogy senki sem szereti őket, s lépten-nyomon belőlük próbálnak viccet csinálni. Mert mindenki szerint a programozó antiszóciális, lusta, csak matematikáról és különböző kocka dolgokról beszélő, csúnya, hold alakú, érthetetlenül motyógó srác. Aki képes órákat elülni a számítógép előtt, aki arrogáns, aki felfoghatatlanul sokat keres és mindig telhetetlen, stb. stb.

Nos ezt próbálom megcáfolni majd a következő pár bekezdésben, hátha egyesek máris jóbb véleménnyel lesznek rólunk :)

Antiszóciális: Most egyszerűen elég lenne azt mondanom, hogy: "Az emberek azt hiszik, hogy zseninek lenni nagyszerű. Eszükbe sem jut, hogy nekünk mennyire nehéz elviselni azt a sok idiotát magunk körül". De mivel nem vagyok nagyképű, s Isten ments, hogy minden programozót lezsenizzek, egyszerűen azt állítom, hogy a programozók egészen jó fejek. Lehet néha nehezen ismerkednek, de legyetek bátrak és ha kételkedtek kérdezzétek meg a programozók barátait, akik nem programozók. S nem kell elkedvetlenedni, mert minden kétely ellenére akadnak ilyen egyedek és azok nem a matematikusok.

Lusta: ezt alapból megcáfolja az, hogy a programozók az egyik olyan munkásközeghez tartoznak, akik tényleg sokat dolgoznak vagy másképp mondva, tényleg sokat képesek ülni a munkahelyükön.

Csak a matematikáról, s különböző kocka dolgokról tudnak elbeszélgetni. Ezt kénytelen leszek nem bizonyítani, mert ez a blog is élő példa rá, hogy nem igaz... ezek mellett még képesek órákat társalogni kacsasültről, vörös borról, s nem utolsó sorban szőke, zöldszemű királykisasszonyokról...

Csunya, hold alakú: ez is egy szomorú valótlan előítélet... minden munkakör példányai között akadnak notre-dame-i szörnyek, ezek közül a programozók sem kivételek sajnos. De az az egy-két "zacskót a fejére, mert szédülök tőle" példányon kivül akadnak teljesen normális kinézetű egyedek. S most engedjétek meg, hogy elfogult legyek, s csak a női programozók szépségét firtassam, mert tény és való, hogy gyönyörű programozó lányokról tudok. Legalább egy tucatot fel tudnék hozni példának. Tehát nem ritkák mint a fehér holló.

S ezek mellett, ha okosak is és nehéz a munkájuk, érthető, hogy sokat keresnek. Mondhatjuk úgy is, hogy nekik nem szemtelenül magas a fizetésük, hanem a többieknek túl alacsony... Mert egetrázó, botrányos fizetése a futballistáknak van...

Falakon bámul az unalom...

...csak a csend szól rám.

Gondolom, számtalanszor bebizonyítottam ismerősnek, ismeretlennek, hogy a szőke, zöldszemű királykisasszony, a vörös bor és kacsasült mellett, egyetlenegy hobbym van még, amit mikor tehetem, szenvedélyesen űzöm is. Mert aludni jó. Végigheverni az ágyon és elbóbiskolni egy 10 percre, éjszakát végig aludni, délután szunyókálni egy picit, éjszakai alvás után elszundítani egyet délelőtt. Ezek mind jó és szívet melengető foglalkozásaim.


S mit csináljon az ember, ha vasárnap reggel arra ébred, hogy álmatlanságban szenved. Hajnalok hajnalán ébredtem, azóta reggeliztem, ami nem szokásom, főztem, mosogattam, takarítottam, vásárolni voltam, olvastam, böngésztem, ruhát terítettem, mosott a Kati, keresztrejtvényt oldottam, tavaszt néztem, kávéztam... Máskor egy hét alatt nem vagyok képes ennyire. S most meg falakon bámul az unalom, s azon gondolkozom mit kezdjek magammal ha lejár az ebéd is.

Az hiszem aludni fogok egyet...

Veled, de nélküled

Heverek az ágyamban. Sült kacsa a hütőben, száraz vörös bor a kamrában. Barna a szobámban. Élvezem. Focit nézek közben, s azon morfondírozom, hogy mégis a szőkét szeretem. S abból is a szüretlent, s miért? Mert zöld szemű :D

Észbontóan gyönyörű néha az élet. S hiába várjuk az eget-rengető nagy dolgokat, hogy megtörténjenek, mert a kávé keserűsége, a teából a cukor, a nyári zápor coca-cola szerű hűsítő ereje, a zöldpaszulyleves egyszerűsége s sok más apró dolog teszik azzá. Mert felületesen szemlélve a sör keserű, a bor savanyú, az élet szomorú? 

Nem! 

Mert a szőke zöldszemű királykisasszonyt sem a szőkesége, zöld szeme vagy királykisasszonyi mivolta teszi észbontóan gyönyörűvé, hanem ártatlan apró részletek, mint az az apró kecses hajlat ahol a nyaka találkozik a vállával, az alig észrevehető ráncocska az orcáján mikor mosolyog, vagy az ártatlan nézése, mint kiskutyának ha csontra vár. Az igazi jó vörös bornak sem a színe bíztosítja örökös jelenlétét ebben a blogban...

S befejezésül csak annyit írok: sörivás közben többet bejegyzést nem írok, megígérem :))

Győztesnek lenni

Az a fajta ember vagyok, aki nehezen alszik el este, de könnyűszerrel még a tűzoltók sem verik ki reggel az ágyból. Ennek az életmódnak egyetlen egy hátránya van: sokat gondolkozik az ember hiába. Mert ágyban mielőtt elalszom minden olyan egyszerűnek tűnik. S reggel mikor nagy nehezen rászánom magam, hogy kikecmeregjek, minden áldott alkalommal rájövök, hogy habár tudom, hogy kell győztesnek lenni, valahogy nincsen hozzá kedvem.  S ha teljesen őszinte szeretnék lenni magammal, be kell ismerjem, hogy másodiknak születtem. Mert igaz, hogy van egy bátyám, s egy kisőcsém, aki ikertesóm is egyben, de ez a másodikosság ebben nem merül ki. S valahogy úgy érzem magam, hogy ha egy picit is abbahagytam vona az esti álmodozásokat, s legalább egyszer rászántam volna magam, hogy korán reggel határozottan az álmaim után lássak, egészen másképp alakultak volna a dolgok. Mert egyszer az életben szeretném,

• hogy én legyek az első aki a legeslegjobb francia féle kacsasültet süssem Kolozsváron
• hogy én legyek az első aki meghív egy igazi szőke zöld szemű királykisasszonyt kacsasültet vacsorálni Kolozsváron
• hogy én legyek az első annak a szőke zöld szemű királykisasszonynak :)) igaz erre vártatok?

Nah hagyjuk a viccelődést, mert a mai bejegyzés kivételesen komoly... Komoly mert általános iskolában második voltam, liciben második voltam, egyetemen sem mondhatom, hogy első lettem volna. S arról sem tudok példát mondani, hogy a moziban első sorban ültem volna valamikor. S mindez azért, mert nem volt kedvem hozzá? Mert este alvás előtt kigondolom az űrhajó minden részletét, megdöntőm Eistein relativitás elméletét, csak, hogy az űrhajóm gyorsabb lehessen mint a fény, világ körüli utazás tervét fektetem le a jővő nyárra, s megoldom az emberiség energiapróblemáit is. De reggel mikor felkel a nap, s mikor még emlékszem, hogy terveztem egy űrhajót, átfordulok a másik oldalamra. Hiszen eszembe jut mindig, hogy ha megépíteném az űrhajót, elmennék világkörüli útra, megváltanám a világot valószínűleg délutánra végeznék vele. S akkor ülnék bambán magam elé meredve, kacsasült, vörösbor s szőke zöld szemű királykisasszony nélkül s nem lenne mit tervezgessek lefekvés előtt... 

Bicegő verebek a városban

Nem szoktátok sohasem azt érezni, hogy épp akkor születtetek mikor kellett volna? Szerénységem nem engedi, de még annyit elárulok, hogy nekem már jó ideje az az érzésem, hogy jó pillanatban csöppentem bele ebbe a csokitortás, tejszínhabos, teringettés világba :D Ma reggel láttam egy bicegő verebet a városban munkába menet... s elgondolkoztam rajta, hogy szegény veréb, mit vétett ő, hogy nem most 1oo éve született? Képzeljétek el, most 1oo éve Kolozsvár tele volt hatalmas, telivérű lovakkal, pompás, délceg paripákkal, igazi földi paradicsom egy akkor született verébnek lakomák szempontjából. Mert teljesen meg vagyok győzödve, hogy az osztrák-magyar királyi városban az utcák tiszták voltak és rendezettek, de biztos, hogy lényegesen tőbb lócitrom szolgált az éhező vagy éppen lakmározó verebek számára....

Erről jutott eszembe, hogy engem elkényeztetett a sors. Képzeljetek el engem a középkorban, mi lett volna velem? Bicegtem volna, mint a veréb a városban. Hiszen aki picit is ismer, tudja, hogy fizikai munkára sem hajlandó, sem képes nem vagyok. Vagy ha igen, akkor ritkán. S mivel programozók nem léteztek a középkorban, eléggé kilátástalan lett volna a karrierem 2o-as éveim kezdetén, feltéve ha megérem és nem patkolok el egy torokgyíktól még mielőtt esélyem lett volna megalapozni lovagi pályafutásomat.

Fejfájás fog el, ha tovább gondolkodom. Mert sorra elővillannak, hála jó vizuális képzelőerőmnek, a kilátástalanabbnál kilátástalanabb lehetséges életképek:

• ősemberi igénytelenségben fácánok után vadászok. nagyobb vadra fáj a fogam, de nem arra teremtettek...
• az ógörög civilizáció csúcspontján, fogom az ökör szarvát és próbálom lépésre bírni, hogy hátha bevégezzük mi is szeptemberre a tavaszi szántást...
• a nagy népvándorlás idején nekiindulok honfitársaimmal együtt elfoglalni Európát. S tőlem telhető minden energiám abba fektetem, hogy lépést tarthassak a katonákkal és a rám bizott birkák közül egyik sem tévedjen el...
• a középkorban egy nagy hatalmas kastélyban találtok rám, nagy kancsó finoooom vörös bor a kezemben, szomjazok a nagy júliusi hőségben, de nem ihatok a tekintélyes úr jelenlétében, s dülledt szemekkel nézem, támolyogva, hogy mikor int, hogy még töltsek...

Lehettem volna egy picit derűlátóbb is, hiszen ősemberként nagyszerűen élhettem volna sámánként, az ógörög civilizációban feltalálhattam volna Pitágorász tételét vagy éppen filozofálhattam volna naphosszat kacsákról és szőke, zöld szemű lányokról, hiszen a filozófusok nem vitték rosszul abban az időben. A nagy népvándorlás idején logisztikai koordinátor lehettem volna... s a középkorban jobb karriert mint a papságot el nem tudok képzelni, s ha igazán ügyes lettem volna, még a fiamból pápa is lehetett volna :))

Ősember a pénztárcámban

Az elmúlt két héten valamikor megjelent az új Forbes lista, legjobban az döbbentett meg, hogy az idén sem kerültem fel rá... Nagyon nem lombolt le a hír, pedig az év elején könyvet is olvastam a gazdag emberek titkáról és a különböző lehetőségekről gazdaggá lenni. Az elején még reménykedtem, hogy képes leszek rá: elhagyom a cigizést (ami sikerült is azóta, csak ez legyen a 18ik és utolsó alkalom is)... nem vásárolok őssze minden lim-lomot és nem vásárolom fel és falom fel amit szemem-szám megkiván... de ez valahogy mégsem sikerült. S mivel láttam, hogy spórolási tervem nem úgy halad ahogyan kellene, úgy döntöttem, hogy abbahagyom míg nem túl késő. A kibirhatatlan és megterhelő spórolás nem hagy nyomot amúgy is érzékeny lelkemen :D

Hivatalosan tehát abbahagyom a spórolást, mert ez valahogy nem működik nekem. s az új tervem az, hogy ezután mindig többet keressek egy leheletnyivel, mint amit egy normális és felelősségteljes élethez szükséges. S akkor biztos boldog leszek...

S most fel fogom sorolni a normális és felelősségteljes élet alapszabályait, hogy ha majd valamikor letérnék az útról ismerőseim és főleg barátaim szóljanak nekem időben:

• Párizsba menni és nem kacsát enni vétek. 
• Párizsba nem menni, de kacsát sem enni: halálos bűn.
• Ismerni szőke, zöld szemű mosolygós királykisasszonyt és nem meghívni sült kacsát enni: elfogadhatatlan.
• Szőke, zöld szemű mosolygós királykisasszonnyal együtt elfogyasztandó sült kacsaláb mellé száraz vöröst bort inni törvény (most már kezdek rájönni honnan ered a kacsalábon forgó vár a mesékből).
• Találni egy megfelelő szőke, zöld szemű kiránykisasszonyt, aki hajlandó elfogyasztani tisztelt személyemmel, egy vacsora alkalmával egy sült kacsalábat, egy pohárka száraz vörös bor társaságában: megfizethetetlen :D

Most már a jelenlegi tervem csak rajtam múlik... hogy ez is kudarcba fullad, nem lehet tudni. Mindenképpen szorítsatok nekem, mert eléggé kár lenne azt a kacsacombot nem megenni :))