Háborgok mint nyáron, a strandon eső közben a medence hiszen néha nem ismerek magamra. Ennyire megváltoztam volna? Felnőni, emberré válni azt jelenti, hogy mint a kigyó levedleni saját magad, s új börbe bújni? Gyermekként megvoltak a saját álmaim, szokásaim, kedvenc ételem, játékaim, ami meghatározott mint emberi lényt, mert másképp voltam egyforma a többiekkel és másképp volt a testvérem egyforma velem.
Gyermeki fejjel iskolába bandukolva mindig akkora terveket szőttem, hogy egész kis szülővárosomat beháloztam. Tanár szerettem volna lenni. Matematika tanár, akit minden gyermek szeretni fog és játszva megtanítom a matekot a kis kobakoknak. Mert nekem még általános iskolában játék volt, vagy annak tünt a matematika. Kis naiv fejemmel, mikor megtanultuk a hatványokat és a negatív számokat, azt hittem mindent tudok, vagy ha nem is, akkor a mindenből egy egész jó nagy darabot legalább.
Aztán jöttek a liceumi évek, ahol a matematika egy picit háttérbe szorult, varázsló szerettem volna lenni, az a varázsló aki csak egyesek és nullások sorozatából egy új világot teremt. A követketkező programozó akartam lenni, kit Halle Berry orálisan kielégít míg ő (a nagy Ő), három képernyőt egyszerre követve rekordidő alatt feltőr egy bonyolult jelszót. Azóta tudom, hogy szőke hercegek és ilyen programozók csak a mesében léteznek.
Egyetem alatt beleunva a számok nélküli matekbe, a túl eltanított algoritmusokba, s felbátorodva amiatt, hogy mindenki azt állította rólam, hogy sokat beszélek, politikai pályán kezdtem el gondolkozni. Hogy jól tettem-e mai napig nem tudtam eldönteni, csak annyit, hogy jó döntés volt mikor abbahagytam.
S mire volt jó ez a sok álmodozás? Elindítottak egy uton, ennyi. Mert ez a sok túlzás és hiábavaló álmodozás nélkül most itt állna előttetek egy szürke Zsolt, egy Zsolt aki nem elég kocka, de kerek sem mint egy gömb. Egy Zsolt kacsasült, szőke zöld szemű kiráykisassony és száraz vörös bor nélkül. Egy Zsolt kit nem gyalult le simára a matematika logikája, a programozás egyszerűsége, a politika epigonizmusa. S mikor az én találkozna a Zsolttal nem csodálkozna el, hogy mi lett belőle mire Nagy lett s biztos nem untatna ilyen hülye bejegyzésekkel amiknek sem eleje, sem hátulja, de közepe van és az hosszú.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése