Babakocsi

Keresem az utam, keresem mint sok ismerősöm, keresem mint sok barátom. Keresem, s közben méltatlankodom. Mert nekem sohasem jó az ami van, több kell annál amint kapok. Legyen ez ajándék, megértés, szeretet, kacsasült vagy szőke zöld szemű királykisasszonnyal egész éjszakán át tartó gyengéden vad szeretkezés.

Mert végre rájöttem! Ez az egész lázongás, örökös elégedetlenség az unalomból ered. Valaki untat, azt hiszem, hogy én... S emiatt az örökös félsztől, hogy megint megunom ezt vagy azt ritkán élvezek valamit úgy istenigazából.

S közben elfelejtettem csaknem egészen valakinek szeliden a szemébe nézni. Gyengéden átölelni és érezni testének melegét. Fárasztó nap után hazaérni és kiscipó alakban halkan kipihenni magam mellette. Mert attól félek ha majd magam mellé engedem, s egyszer majd megunom, s nem ő engem, akkor mi lesz vele? Mert végül is egyszer valamikor a jővőben lehet még szerettem is.

S mi lesz ennek a vége majd? Babakocsi. Mert egyenlő mértékben lelkesedünk majd, én a kocsi miatt, ő a baba miatt...

Egy tojás ára, vagy hogy is lett belőlem programozó

Ez egy másféle bejegyzés lesz mint a többi. Se a sült kacsa, se a szőke zöld szemű királykisasszony nem fog megjelenni benne. Hanem elmesélem hogyan is lettem programozó. Ha sokan megijedtek, hogy most valami nagyon technikai és kocka szövegelés következik, ne hagyjátok abba az  olvasást, mert mindössze egy tojás áráról lesz szó ebben a bejegyzésben.

Nem mondhatom, hogy szüleim gazdagok voltak, de azt sem mondhatom, hogy annyira szegények voltunk, hogyha nem fiú lettem volna, nem lett volna amivel játszodjak. Tény és való, hogy a forradalom utáni időben senkinek sem volt könnyű három életerős srácot felnevelni, akik annyira erősen nőttek, mint az infláció. Szüleim mégis megbirkoztak ezzel a feladattal (köszönöm), s nem adták fel egykönnyen.

Nem panaszkodom, mert tényleg, lehetőségük szerint még a csillagokat is megvásárolták volna nekünk, tehát sohasem szenvedtünk hiányt semmiben.

Az egyik nyáron mikor elhatároztam, hogy mikor nagy leszek programozó leszek, rájöttem arra, hogy a helyi könyvesboltban aranybánya rejtőzik. Akkoriban még nem volt internet, ha volt is a kávézóban, túl drága volt, hogy egyre növekedő tudáséhségemet tudtam volna elégíteni. Tehát az egyetlen lehetőségem továbbmélyedni a bitek és bájtok világába a könyvek voltak. Azok a könyvek, amik cseppet sem alacsony áron porosodtak a könyvesbolt polcain. De teljesen reménytelenül sovárogtam a könyvek után, mint a három éhenkorász a vendéglő kirakatában, hiszen darabjukért a kedves elárusítónéni kb. 2 pár cipő árát kérte.

Pedig az egyik könyv nekem végtelenül megtetszett, nem is a címe a fontos, hiszen tele volt kocka szöveggel... S tudtam, hogyha akarom azt a könyvet akkor a zsebpénzem fogja bánni, de sajnos 890 000 lej akkoriban egy egész vagyont jelentett számomra.

Nah de mikor ekkora célod van, nem szabad feladni, tanultam a Három testőrből is annak idején... Nem emlékszem már hogyan született a megmentő ötlet, de azt tudom, hogy öszire sikerült megvenni a könyvet. Az ötlet nagyon egyszerű volt: rájöttünk ketten Ottóval, hogy a szomszéd faluban (Gyérestől kb. 9-11 kilométerre) egy tojás ára fele a gyéresi piaci árhoz képest. Nyáron anyumék krumplit árultak a piacon, megegyeztünk velük, hogy én és Ottó hajlandóak vagyunk szállítani nekik tojást, ők majd a krumpli mellett eladják és nekünk cseppen egy kis plussz pénz. Kiszámoltuk, hogy az oda-vissza vonat árát leszámítva is, egészen kis becsületes összeg gyűl egy kosár tojásból. Emlékszem egyszer még biciklivel is megtettem az utat a profit maximalizálása érdekében, Isten tudja, hogyan sikerült éppen hazaszállítani negyven tojást részben köves uton...

Végül a nyár végére csak nem jött őssze a könyv teljes ára, de apum látva lelkes munkánkat, kiegészítette a zsebpénzem és megvehettem a Könyvet. Mostani felnőtt programozó szemmel tudom, hogy a könyv nem érte meg az árát, semmi olyat nem irtak bele, ami tényleg jó programozóvá terelt volna engem. De mégis egy dologra megtanított: ha valamit nagyon akarunk és kicsit is dolgozunk érte lelkesen, nincsen, hogy ne sikerüljön...

Most, mikor a fizetésemből több tucat ilyen könyvet vehetnék, mikor mondhatom, hogy karrier dolgában sem állok rosszul, csak egy dologban reménykedek, hogy nem felejtem el soha mit tanított az a könyv nekem...

Tüzoltó leszel, s katona...

Vadakat terelő juhász! Látod, elalszik anyuka. - Aludj el szépen, kis Balázs.

Hát igen, voltam misén a tegnap, s kitudodott, hogy a hivatások vasárnapja volt. Vagy másképp mondva, mi-leszel-ha-nagy-leszel vasárnap. Az az érzésem, hogy ezen a dolgon mindenki sokat gondolkozik, még egészen pici korától fogva. A kislányok egyszerűen szőke zöld szemű királykisasszonyokként képzelik el magukat, mi fiúk űrhajosok, mindenkit megmentő rendőrök, világelső futballisták szeretnénk lenni.

Aztán belekerülve az iskolapad szamárfüles forgatagába darabonként rájövünk, hogy nem is könnyű ennyire a pályaválasztás. Először a felnőttek szólnak bele, s kegyetlenebbül mint gondolnád. Hiszen mindig büntetés vagy legalább fenyítés annak a vége, hogy futballista karriered alappillérének a megalapozása szakadt nadrághoz vezetett. A mindenkit megmentő rendőrnek is a csokitortás lelked legmélyéről rövid karrier adatott, mert pályafutásod során mindig akad legalább egy fejfájos nagymama vagy szomszéd néni, aki elkobozza a lárma-lángokat lővelő világmegváltó pisztolyodat. Annak az  űrhajosnak meg teljesen reménytelen karrierről álmodni, mikor sütőporos-ecetes űrrakétájának kudarcba fulladt (értsd konyha közepén felrobbant) fejlesztése során 2 hét szobafogságra ítélik és egy életre eltiltják a sütőporos zacskótól.

S tinédzserként rájössz arra, hogy a hivatást nagyon egyszerűen megtalálhatod, ha listát készítesz azokról a dolgokról, amit sokkal jobban csinálsz mind sokan mások. Az elején a lista hosszú, s tarka. De szép lassan rájössz, hogy az olyan képességek, mint a legújabb slágerre mozgó fülek nem igazán a hivatásod, hiszen a cirkusz rég elhagyta a várost...

Sokszor mondtam, hogy nekem ebben az egyben tényleg szerencsém volt, hiszen igazán egy dologban voltam csak jóbbacska mint a többiek, s ez a matematika útvesztőiben való eligazodás és a programozás bitsorozatainak megszelidítése volt. Nem lettem végül űrhajos vagy a szőke zöld szemű királykisasszonyt csúnya szürke toronyból megmentő szőke herceg fehér paripán, sem világhírű kacsasültet elkészítő szakács...

Hogy megtaláltam-e az igazi hivatásom? Ezt most jelenleg nem tudom megmondani... de remélem a sok kocka infós vicc után, mikor nyugdijasként hintázok majd egy pohár konyakkal a ház teraszán a májusi napsütésben, eszembe jut a számtalan eset mikor programozóként szőke zöld szemű királykisassonyt leptem meg egy igazán jól sikerült narancsos sült kacsacombbal, s úgy gondolom majd, hogy megérte.

Táncparkett ördöge

Kevés dolog van amivel nem lennék teljesen megelégedve magammal, s ezt tiszta szerénységből mondom... a társasági táncok az egyik arról a rövid listáról.

Januárban több ok miatt is beiratkoztam egy salsa táncfolyamra, de gyorsan mielőtt még tanultam is volna valamit abbahagytam, részben a kevés szabadidőre, részben a bot lábaimra hivatkozva.

A héten, ha már úgyis túléltem a rózsahimlőt, kipihentem is magam a betegszabadság alatt, gyorsan úgy határoztam, hogy véget vetek a micimackó-életmódomnak és radikálisan megváltoztatom eddigi túnya és lustaság által vezérelt napjaimat. Első bátor elhatározásom, amit tett is követett az volt, hogy ezután legalább kétszer egy héten gyalog megyek munkába és onnan ugyanúgy jövök. Annyira szokatlan volt, hogy nagyon is csodálkoztam mikor lakótársaim nem írták fel a naptárba. Ezek után képes voltam a hosszas és fárasztó munkanap után elmenni a kezdődő salsa tanfolyam első órájára.

Hogy mi jön tovább, ki tudja? De egy dologban biztos vagyok, egészséges életmód ide vagy oda, három dologról nem fogok soha lemondani. Most azon töprengek, ha megosszam-e ezt veletek. S hiába próbálkozom, nem birom elhallgatni, hogy, bizonyára amint gondoljátok, az a három dolog nem más mint a vörös száraz bor, kacsasült és a szőke zöld szemű királykisassony (legalább legyen aki segítsen mosogatni :D és gyakorolni a salsát :D).

S most a végén ha már mindegyik kötelező témát éríntettem, még annyit elárulok nektek, hogy a bachata 4 ütemű tánc és sokat segít a kezdőknek az alaplépések tanulása közben a következő szavak folytonos ismétlése: csiká-csiká-csiká-bummm.

Tanácstalan

Aham, tanácstalan vagyok mint Ádám anyáknapján... S ez onnan ered, hogy nem tudom eldönteni, hogy mi bajom. Az előző megjegyzésemben arról elmélkedtem, hogy az orvosnő képtelen eldönteni jóegészségi állapotom nemlétének az okát. Pénteken azóta bölcsen és bátran, mint egy római gladiátor vért adtam. Részben azért, hogy a munkahelyemen kitört pánikot, részben, hogy az onnan eredő lelkiismeretfurdalásom töröljem.

Péntek délután annyiszor telefonáltam a klinikára, hogy izzott a vonal, de megfelelő választ nem kaptam. Állítolag kétféle rózsahimlő teszt van, az egyik eredménye megszületett péntek estére és a várva várt negativ volt. Persze az orvosnő szerint meg kell várni a másik eredményét, hogy teljesen biztosak legyünk... Nah de végül is az én próblémám megoldodott, gyorsan írtam emailt a munkatársaknak, hogy elmúlt a járványveszély, s legyen elég a jajvészekelésből. Kollegámat aki mellettem ült engedjék ki a sarokból, ahol eddig karanténban volt szegény.

Nah de a hétvégén képzelt beteggé léptettem elő magam, mikor a részleges himlőteszt negatív eredményének a tudatában, teljesen normális szájpadlással és láztalanul hánykolodva az n-ik vizsgálat után megnőtt nyirokcsomókat tappintottam ki és diadalittasan kijelentettem ájuldozó énemnek a diagnozist, hogy himlőm van, mert az allergia már rég el kellett volna múljon.

Tehát holnap reggel felkeresem a kincses városban egyik legkedvencebb tartózkodási helyemet (hiszen a klinikán legalább tudni fogom, hogy a rettegés végez velem és nem, hogy megyek a járdán és elűt a villamos....).

Ilyenkor utálom az internetet, mert  gyerekjáték kikeresni a betegségek tűneteit és egész hétvégén unalmában az ember orvososdit játszhat saját magával... S ha már egyik betegség tünetei sem passzolnak úgy istenigazából, kijelentem mint House-ék, hogy ez nem lehet mást mint a híres Lupus :D