Győztesnek lenni

Az a fajta ember vagyok, aki nehezen alszik el este, de könnyűszerrel még a tűzoltók sem verik ki reggel az ágyból. Ennek az életmódnak egyetlen egy hátránya van: sokat gondolkozik az ember hiába. Mert ágyban mielőtt elalszom minden olyan egyszerűnek tűnik. S reggel mikor nagy nehezen rászánom magam, hogy kikecmeregjek, minden áldott alkalommal rájövök, hogy habár tudom, hogy kell győztesnek lenni, valahogy nincsen hozzá kedvem.  S ha teljesen őszinte szeretnék lenni magammal, be kell ismerjem, hogy másodiknak születtem. Mert igaz, hogy van egy bátyám, s egy kisőcsém, aki ikertesóm is egyben, de ez a másodikosság ebben nem merül ki. S valahogy úgy érzem magam, hogy ha egy picit is abbahagytam vona az esti álmodozásokat, s legalább egyszer rászántam volna magam, hogy korán reggel határozottan az álmaim után lássak, egészen másképp alakultak volna a dolgok. Mert egyszer az életben szeretném,

• hogy én legyek az első aki a legeslegjobb francia féle kacsasültet süssem Kolozsváron
• hogy én legyek az első aki meghív egy igazi szőke zöld szemű királykisasszonyt kacsasültet vacsorálni Kolozsváron
• hogy én legyek az első annak a szőke zöld szemű királykisasszonynak :)) igaz erre vártatok?

Nah hagyjuk a viccelődést, mert a mai bejegyzés kivételesen komoly... Komoly mert általános iskolában második voltam, liciben második voltam, egyetemen sem mondhatom, hogy első lettem volna. S arról sem tudok példát mondani, hogy a moziban első sorban ültem volna valamikor. S mindez azért, mert nem volt kedvem hozzá? Mert este alvás előtt kigondolom az űrhajó minden részletét, megdöntőm Eistein relativitás elméletét, csak, hogy az űrhajóm gyorsabb lehessen mint a fény, világ körüli utazás tervét fektetem le a jővő nyárra, s megoldom az emberiség energiapróblemáit is. De reggel mikor felkel a nap, s mikor még emlékszem, hogy terveztem egy űrhajót, átfordulok a másik oldalamra. Hiszen eszembe jut mindig, hogy ha megépíteném az űrhajót, elmennék világkörüli útra, megváltanám a világot valószínűleg délutánra végeznék vele. S akkor ülnék bambán magam elé meredve, kacsasült, vörösbor s szőke zöld szemű királykisasszony nélkül s nem lenne mit tervezgessek lefekvés előtt... 

Bicegő verebek a városban

Nem szoktátok sohasem azt érezni, hogy épp akkor születtetek mikor kellett volna? Szerénységem nem engedi, de még annyit elárulok, hogy nekem már jó ideje az az érzésem, hogy jó pillanatban csöppentem bele ebbe a csokitortás, tejszínhabos, teringettés világba :D Ma reggel láttam egy bicegő verebet a városban munkába menet... s elgondolkoztam rajta, hogy szegény veréb, mit vétett ő, hogy nem most 1oo éve született? Képzeljétek el, most 1oo éve Kolozsvár tele volt hatalmas, telivérű lovakkal, pompás, délceg paripákkal, igazi földi paradicsom egy akkor született verébnek lakomák szempontjából. Mert teljesen meg vagyok győzödve, hogy az osztrák-magyar királyi városban az utcák tiszták voltak és rendezettek, de biztos, hogy lényegesen tőbb lócitrom szolgált az éhező vagy éppen lakmározó verebek számára....

Erről jutott eszembe, hogy engem elkényeztetett a sors. Képzeljetek el engem a középkorban, mi lett volna velem? Bicegtem volna, mint a veréb a városban. Hiszen aki picit is ismer, tudja, hogy fizikai munkára sem hajlandó, sem képes nem vagyok. Vagy ha igen, akkor ritkán. S mivel programozók nem léteztek a középkorban, eléggé kilátástalan lett volna a karrierem 2o-as éveim kezdetén, feltéve ha megérem és nem patkolok el egy torokgyíktól még mielőtt esélyem lett volna megalapozni lovagi pályafutásomat.

Fejfájás fog el, ha tovább gondolkodom. Mert sorra elővillannak, hála jó vizuális képzelőerőmnek, a kilátástalanabbnál kilátástalanabb lehetséges életképek:

• ősemberi igénytelenségben fácánok után vadászok. nagyobb vadra fáj a fogam, de nem arra teremtettek...
• az ógörög civilizáció csúcspontján, fogom az ökör szarvát és próbálom lépésre bírni, hogy hátha bevégezzük mi is szeptemberre a tavaszi szántást...
• a nagy népvándorlás idején nekiindulok honfitársaimmal együtt elfoglalni Európát. S tőlem telhető minden energiám abba fektetem, hogy lépést tarthassak a katonákkal és a rám bizott birkák közül egyik sem tévedjen el...
• a középkorban egy nagy hatalmas kastélyban találtok rám, nagy kancsó finoooom vörös bor a kezemben, szomjazok a nagy júliusi hőségben, de nem ihatok a tekintélyes úr jelenlétében, s dülledt szemekkel nézem, támolyogva, hogy mikor int, hogy még töltsek...

Lehettem volna egy picit derűlátóbb is, hiszen ősemberként nagyszerűen élhettem volna sámánként, az ógörög civilizációban feltalálhattam volna Pitágorász tételét vagy éppen filozofálhattam volna naphosszat kacsákról és szőke, zöld szemű lányokról, hiszen a filozófusok nem vitték rosszul abban az időben. A nagy népvándorlás idején logisztikai koordinátor lehettem volna... s a középkorban jobb karriert mint a papságot el nem tudok képzelni, s ha igazán ügyes lettem volna, még a fiamból pápa is lehetett volna :))

Ősember a pénztárcámban

Az elmúlt két héten valamikor megjelent az új Forbes lista, legjobban az döbbentett meg, hogy az idén sem kerültem fel rá... Nagyon nem lombolt le a hír, pedig az év elején könyvet is olvastam a gazdag emberek titkáról és a különböző lehetőségekről gazdaggá lenni. Az elején még reménykedtem, hogy képes leszek rá: elhagyom a cigizést (ami sikerült is azóta, csak ez legyen a 18ik és utolsó alkalom is)... nem vásárolok őssze minden lim-lomot és nem vásárolom fel és falom fel amit szemem-szám megkiván... de ez valahogy mégsem sikerült. S mivel láttam, hogy spórolási tervem nem úgy halad ahogyan kellene, úgy döntöttem, hogy abbahagyom míg nem túl késő. A kibirhatatlan és megterhelő spórolás nem hagy nyomot amúgy is érzékeny lelkemen :D

Hivatalosan tehát abbahagyom a spórolást, mert ez valahogy nem működik nekem. s az új tervem az, hogy ezután mindig többet keressek egy leheletnyivel, mint amit egy normális és felelősségteljes élethez szükséges. S akkor biztos boldog leszek...

S most fel fogom sorolni a normális és felelősségteljes élet alapszabályait, hogy ha majd valamikor letérnék az útról ismerőseim és főleg barátaim szóljanak nekem időben:

• Párizsba menni és nem kacsát enni vétek. 
• Párizsba nem menni, de kacsát sem enni: halálos bűn.
• Ismerni szőke, zöld szemű mosolygós királykisasszonyt és nem meghívni sült kacsát enni: elfogadhatatlan.
• Szőke, zöld szemű mosolygós királykisasszonnyal együtt elfogyasztandó sült kacsaláb mellé száraz vöröst bort inni törvény (most már kezdek rájönni honnan ered a kacsalábon forgó vár a mesékből).
• Találni egy megfelelő szőke, zöld szemű kiránykisasszonyt, aki hajlandó elfogyasztani tisztelt személyemmel, egy vacsora alkalmával egy sült kacsalábat, egy pohárka száraz vörös bor társaságában: megfizethetetlen :D

Most már a jelenlegi tervem csak rajtam múlik... hogy ez is kudarcba fullad, nem lehet tudni. Mindenképpen szorítsatok nekem, mert eléggé kár lenne azt a kacsacombot nem megenni :))