Ez egy másféle bejegyzés lesz mint a többi. Se a sült kacsa, se a szőke zöld szemű királykisasszony nem fog megjelenni benne. Hanem elmesélem hogyan is lettem programozó. Ha sokan megijedtek, hogy most valami nagyon technikai és kocka szövegelés következik, ne hagyjátok abba az olvasást, mert mindössze egy tojás áráról lesz szó ebben a bejegyzésben.
Nem mondhatom, hogy szüleim gazdagok voltak, de azt sem mondhatom, hogy annyira szegények voltunk, hogyha nem fiú lettem volna, nem lett volna amivel játszodjak. Tény és való, hogy a forradalom utáni időben senkinek sem volt könnyű három életerős srácot felnevelni, akik annyira erősen nőttek, mint az infláció. Szüleim mégis megbirkoztak ezzel a feladattal (köszönöm), s nem adták fel egykönnyen.
Nem panaszkodom, mert tényleg, lehetőségük szerint még a csillagokat is megvásárolták volna nekünk, tehát sohasem szenvedtünk hiányt semmiben.
Az egyik nyáron mikor elhatároztam, hogy mikor nagy leszek programozó leszek, rájöttem arra, hogy a helyi könyvesboltban aranybánya rejtőzik. Akkoriban még nem volt internet, ha volt is a kávézóban, túl drága volt, hogy egyre növekedő tudáséhségemet tudtam volna elégíteni. Tehát az egyetlen lehetőségem továbbmélyedni a bitek és bájtok világába a könyvek voltak. Azok a könyvek, amik cseppet sem alacsony áron porosodtak a könyvesbolt polcain. De teljesen reménytelenül sovárogtam a könyvek után, mint a három éhenkorász a vendéglő kirakatában, hiszen darabjukért a kedves elárusítónéni kb. 2 pár cipő árát kérte.
Pedig az egyik könyv nekem végtelenül megtetszett, nem is a címe a fontos, hiszen tele volt kocka szöveggel... S tudtam, hogyha akarom azt a könyvet akkor a zsebpénzem fogja bánni, de sajnos 890 000 lej akkoriban egy egész vagyont jelentett számomra.
Nah de mikor ekkora célod van, nem szabad feladni, tanultam a Három testőrből is annak idején... Nem emlékszem már hogyan született a megmentő ötlet, de azt tudom, hogy öszire sikerült megvenni a könyvet. Az ötlet nagyon egyszerű volt: rájöttünk ketten Ottóval, hogy a szomszéd faluban (Gyérestől kb. 9-11 kilométerre) egy tojás ára fele a gyéresi piaci árhoz képest. Nyáron anyumék krumplit árultak a piacon, megegyeztünk velük, hogy én és Ottó hajlandóak vagyunk szállítani nekik tojást, ők majd a krumpli mellett eladják és nekünk cseppen egy kis plussz pénz. Kiszámoltuk, hogy az oda-vissza vonat árát leszámítva is, egészen kis becsületes összeg gyűl egy kosár tojásból. Emlékszem egyszer még biciklivel is megtettem az utat a profit maximalizálása érdekében, Isten tudja, hogyan sikerült éppen hazaszállítani negyven tojást részben köves uton...
Végül a nyár végére csak nem jött őssze a könyv teljes ára, de apum látva lelkes munkánkat, kiegészítette a zsebpénzem és megvehettem a Könyvet. Mostani felnőtt programozó szemmel tudom, hogy a könyv nem érte meg az árát, semmi olyat nem irtak bele, ami tényleg jó programozóvá terelt volna engem. De mégis egy dologra megtanított: ha valamit nagyon akarunk és kicsit is dolgozunk érte lelkesen, nincsen, hogy ne sikerüljön...
Most, mikor a fizetésemből több tucat ilyen könyvet vehetnék, mikor mondhatom, hogy karrier dolgában sem állok rosszul, csak egy dologban reménykedek, hogy nem felejtem el soha mit tanított az a könyv nekem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése