2011. szeptember 25., vasárnap

én és te...

A férfira két fogyatékosság jellemző: a szerénység és a nő.

Bocs, elírtam: te és én. Nem egy kedves ismerősöm jegyezte meg, hogy túlságosan énközpontú életet próbálok élni, hogy finoman fejezzem ki magam. Be kell ismerjem már egyszer, hogy néha tényleg így van, ha valaki megfigyeli, akármit mesélek valahogy így kezdem a felsorolásokat: én és te, én, Ottó és a többiek, én és a szőke zöld szemű királykisassony, én és a száraz vörösbor, én és Zsolt, a programozó... Valahogy úgy nézhetek ki mint a bécsi hattyúk mielőtt megették volna a román cigányok: magabiztos vagyok, szerénynek sem lehet engem nevezni, de egyszer csak engem is fel fog falni a történelem. S hiába mondta valamikor régen a fizika tanárom, hogy a sebesség a fizikában sokat függ a viszonyítási ponttól, az még mindig nem azt jelenti, hogy körülöttem forog a világ.

Szumma-szummárum azért néha ez a túlzott énközpontúság és önbizalom jót is tesz. Főleg karrier szempontjából, hiszen ott ha magabiztos vagy és reálisan felméred a képességeid, akkor mindig biztos lehetsz abban, hogy te saját magad vezeted a sokoldalúan fejlett szocialista munkástársadalom útvesztőjében kéményseprűs pályafutásod. Végül is ez az egyetlen mentségem. S amúgy is gyakran gondolkozom el ezen, hogy valahogy változtatni kellene a dolgon, s olyankor az a baj, hogy mindig átesek a ló túloldalára, ami nem mindig fájdalommentes, mert ilyenkor úgy kell engem elképzelni mint mikor nyuszi ül a fűben, gyenge szellő támad egy csigabiga seggszelep-leheletétől, s mindjárt róka-szagot érez, s remegni kezd, hogy ő szegény kicsi és gyenge, s egyből fel fogja falni ez a nagybetűs Élet...

Nah hiába boncolgatom ezt a témát, mint Pistike biológia órán a békát, ő sem, én sem fogunk semmi eredményre jutni. S most lehet túl magabiztosnak fogok tünni, de végkövetkeztetésként mégis azt gondolom, hogy pont így vagyok tökéletes (az orromon még lehetne dolgozni egy picit, de...), s igazán szerencsésnek mondhatom magam, hogy vannak barátaim akik szólnak minden alkalommal mikor túllőnnék a célon.

2011. szeptember 8., csütörtök

Egy darab egész programozó

Ma hazafele a metrón, jobban mondva visszafele a hotelbe, mert az otthon egy picit messze van, s metró sincs csak Tivadar blogjában :P, eszembe jutott az a kis ügyetlen, eltévedt alak, az az egy egész darab programozócska, ki most két és fél éve 2 nappal Bálint nap előtt landolt életében először Párizsban.

Felfegyverkezve 7 darab térképpel nekiindultam felfedezni a párizsi tömegközlekedés rejtelmeit. Ha valakit érdekel meghívhat sörözni, s elmesélem hogyan sikerült nekem 12 euróból nem egészen 2 óra alatt, de majdnem megtenni az amúgy 20 perces utat (1 euró 60 centes jegy elég lenne) a buszmegállóból a hotelig. Nem volt könnyű, a francia nyelvről annyit tudtam, hogy különbözik a borjú nyelvtől, az angolom recsegett-ropogott, mint a 200 kilós orosz alatt az akácfából készült szék. Azóta a nyelvtudásom egy cseppet gyarapodott: ma a gyülésen mikor a franciák belefáradtak az angol beszédbe saját magamat azzal leptem meg, hogy értem amit mondanak. A borjú nyelvről is el tudom mondani, hogy hol lehet finomat enni Párizsban. S az angolom is fejlődött annyit, hogy 2 sör után nem kell kitépjem a taxis kezéből a GPS-t, annak érdekében, hogy mindkettőnket meggyőzzem hova szeretnék hazajutni mielőtt még kijózanodok.

Miután beértem a hotelbe első dolgom az volt, hogy megkeressem leendő kollegáimat s iródámat. Ez egészen könnyen ment, hiszen alig 7 percre volt gyalog a hoteltől. Kezdő angol tudásommal, a legcsábítóbb mosolyommal, s Snoppyval (lásd a képet) karonfogva elindultam megtalálni a munkatársaim. Nem is volt velük semmi gond, kedvesek voltak az egészen, s azt is elnézték nekem, hogy nem igazán vagyok beszédképes az este :P. Be kell ismerjem szorongtam egy picit, mint csirke nyaka a kés alatt. Annyira, hogy a sorozatos bemutatkozások alatt elfelejtettem az ilyenkor szokásos sablon szöveget. Végigmentem már vagy 20 darab: Háj-ájm-zsolt! Háj-ájm-francia-keresztneven, de ezek után csak pislogtam mint a légy a légycsapónak, s sehogy sem jutott eszembe a nájc-tú-mit-júh, amit ilyenkor szokásos mondani. Nem emlékszem már ki, de valamelyikük megszánt, s kimondta a büvős mondatot. Majdnem a nyakába szőktem, a következőnél meg sem vártam, hogy kimondja, hogy is hivták vacsorához a szülei, egyenesen a szavába vágtam, hogy én is örvendek, ha hiszi, ha nem .

Részben a sok ismerkedéstől, részben amiatt, hogy legalább 16 órája nem ettem, hirtelen az jutott eszembe, hogy farkaséhes vagyok. Be is mentem az első vendéglőbe, nagyon éhesen és hatalmas elvárásokkal a francia konyha iránt. A rendelésem kb így hangzott: Entrecote de boeuf szilvus plé, no french fries. Pillogott a pincérnő, mosolygott hozzá, mosolyogtam én is, s be kell ismerjem olyan finom szalmakrumplit életemben nem ettem mint akkor este. Megettem a tányérról az összes szalmakrumplit, hasáb burrgonyát és pityokát is. Előtte s utána sem soha nem ropogtattam annyi élvezettel e számomra eledelként elfogadhatatlan megnyilvánulási formáját a krumplinak.

Folytassam? :D

2011. szeptember 5., hétfő

Várom, mint cirmos cica kinyalni az üres halkonzerv dobozt

Miért van az, hogyha az ember három dologra vágyik úgy Istenigazábol (csak, hogy ne ismételjem magam: szőke zöld szemű királykisasszony által kitöltött félig száraz Cabernet savignon melletti kacsasült), megkap belőle négyet s mégsem maradéktalanul boldog. Hiszen ha az elmúlt hetet nézem, s kezdem kipipálni a dolgokat, nem jut minden pipára kivánság... Nem panaszkodom szőke zöld szemű királykisasszony dolgában sem, Cabernet savignon is elfogyott, s Párizsban a sült kacsacomb is sorra kerül vacsorára holnap este kedvenc vendéglőmben. Ezek mellett nagyszerű lehetőségem lesz részt venni egy igen nagyszerű projektben, amitől kocka lelkem már a reggel dalra szállt. S mégis úgy érzem valami hiányzik, mint Ádámnak a boxeralsó a paradicsomban. Mondjuk ez egy picit megnyugtat, hiszen akinek nincsenek álmai, az nem bír aludni nyugodtan. S ezzel kb be is végzem mai bejegyzésem, mert a tegnap éjszakai 2 és fél óra alvás után rámférne álmodozni még egy keveset.

S amíg én alszom s nektek kedvetek tartja kommentelni, írjátok meg kérlek a véleményetek erről a kérdésről nekem.