Egy darab egész programozó

Ma hazafele a metrón, jobban mondva visszafele a hotelbe, mert az otthon egy picit messze van, s metró sincs csak Tivadar blogjában :P, eszembe jutott az a kis ügyetlen, eltévedt alak, az az egy egész darab programozócska, ki most két és fél éve 2 nappal Bálint nap előtt landolt életében először Párizsban.

Felfegyverkezve 7 darab térképpel nekiindultam felfedezni a párizsi tömegközlekedés rejtelmeit. Ha valakit érdekel meghívhat sörözni, s elmesélem hogyan sikerült nekem 12 euróból nem egészen 2 óra alatt, de majdnem megtenni az amúgy 20 perces utat (1 euró 60 centes jegy elég lenne) a buszmegállóból a hotelig. Nem volt könnyű, a francia nyelvről annyit tudtam, hogy különbözik a borjú nyelvtől, az angolom recsegett-ropogott, mint a 200 kilós orosz alatt az akácfából készült szék. Azóta a nyelvtudásom egy cseppet gyarapodott: ma a gyülésen mikor a franciák belefáradtak az angol beszédbe saját magamat azzal leptem meg, hogy értem amit mondanak. A borjú nyelvről is el tudom mondani, hogy hol lehet finomat enni Párizsban. S az angolom is fejlődött annyit, hogy 2 sör után nem kell kitépjem a taxis kezéből a GPS-t, annak érdekében, hogy mindkettőnket meggyőzzem hova szeretnék hazajutni mielőtt még kijózanodok.

Miután beértem a hotelbe első dolgom az volt, hogy megkeressem leendő kollegáimat s iródámat. Ez egészen könnyen ment, hiszen alig 7 percre volt gyalog a hoteltől. Kezdő angol tudásommal, a legcsábítóbb mosolyommal, s Snoppyval (lásd a képet) karonfogva elindultam megtalálni a munkatársaim. Nem is volt velük semmi gond, kedvesek voltak az egészen, s azt is elnézték nekem, hogy nem igazán vagyok beszédképes az este :P. Be kell ismerjem szorongtam egy picit, mint csirke nyaka a kés alatt. Annyira, hogy a sorozatos bemutatkozások alatt elfelejtettem az ilyenkor szokásos sablon szöveget. Végigmentem már vagy 20 darab: Háj-ájm-zsolt! Háj-ájm-francia-keresztneven, de ezek után csak pislogtam mint a légy a légycsapónak, s sehogy sem jutott eszembe a nájc-tú-mit-júh, amit ilyenkor szokásos mondani. Nem emlékszem már ki, de valamelyikük megszánt, s kimondta a büvős mondatot. Majdnem a nyakába szőktem, a következőnél meg sem vártam, hogy kimondja, hogy is hivták vacsorához a szülei, egyenesen a szavába vágtam, hogy én is örvendek, ha hiszi, ha nem .

Részben a sok ismerkedéstől, részben amiatt, hogy legalább 16 órája nem ettem, hirtelen az jutott eszembe, hogy farkaséhes vagyok. Be is mentem az első vendéglőbe, nagyon éhesen és hatalmas elvárásokkal a francia konyha iránt. A rendelésem kb így hangzott: Entrecote de boeuf szilvus plé, no french fries. Pillogott a pincérnő, mosolygott hozzá, mosolyogtam én is, s be kell ismerjem olyan finom szalmakrumplit életemben nem ettem mint akkor este. Megettem a tányérról az összes szalmakrumplit, hasáb burrgonyát és pityokát is. Előtte s utána sem soha nem ropogtattam annyi élvezettel e számomra eledelként elfogadhatatlan megnyilvánulási formáját a krumplinak.

Folytassam? :D