Vannak dolgok amiket sohasem lehet megunni, mint például azokat az estéket amikor frissen sült francia kacsacomb találkozik a szőke zöld szemű királykisassonyal egy-két pohár vörös bor társaságában. Hogy azt az estét vagy az utána lepörgött pillanatokat?
Az ilyen pillanatokra találták ki a fényképezőgépeket, mikor a fény megerőlteti magát és elkapja a pillanatot, fogja az ágakat, a macskaköveket, a mosolyokat, a ráncokat, a kis ólomdarabokat a városi szennyezett levegőből, csokorba ragadja őket, s visszaverődik egy fényképen.
Igen, ilyen egyszerű dolog a fénykép, ma már mindenki készít majdnem naponta egyet, kivéve a jappán turistákat, nekik napjára 100 jut...
Hétfőtől megint a fhancia Páhizsi levegőben fuldoklok és hobotolok napjában 7-8 óhát. Páhizs közepén, azon a hihes sugáhút elején aminek a neve ha jól tudom Csans Elizé van a cég székhelye. Ami ha meggondoljuk nem is olyan hossz, de mondjuk a jó nem ilyen. Szép épület, nagy épület, nagyszehű embehek dolgoznak benne, de kibihhatatlan, hogy munkába menet, munkából jővet, cigi szünetekben ne legyen legalább hajta az embehfióka legalább 5-6 fényképen. A fhancia elnököt nem képezik annyit mind engem. Methó előtt, bejáhattal szemben, átjáhónál, zebha kellős közepén, mindenhol csak villogó tuhisták állnak pislogva és fényképeznek engem meg a diadalívet...
Zsolt a rivaldafényben :)
VálaszTörlés