Búcsú a rövidnadrágtól

Minden férfi életében eljön egyszer az a pillanat amikor ünnepélyesen búcsút mond a rövidnadrágnak Bálint Tibor szavaival élve, magamfajta tört magyarsággal: felnő, rájön, hogy gyermekből férfi, fiúból emberré vált. Velem ez kb havonta egyszer ünnepélyesen megtörténik: néha a történelem rúg seggbe és kénytelen vagyok beismerni, néha csak egy gyermek naiv mosolya ráz bele a valóságba, néha a komolyság üt ki rajtam mint a rózsahimlő, néha a szőke zöld szemű királykisassony után sóvárogva érem utol saját magam fizikai állapotát lelkileg is, néha a lerágott sült kacsacomb és az üres boros pohár figyelmeztet ősz hajszálam (egy van csak még) eredetére.

De végül csak kiegyezek magammal, hiszen hogyan magyaráznám majd meg felnőtt magamnak a szoba sarkában őrködő plüss macit, a reggeli kakaós kávé utáni sóvárgást, az önfeledt hahótázást Tom & Jerry láttán? Pedig gyermekként mindenki fel akar nőni, hiszen ők irányítják a világot, a felnőttek akkor ehetnek fagyit mikor akarnak, ugrándozhatnak a szobában az ágyon mert nem állítja őket senki sarokba. De nem teszik... Mert a társadalmi szabályok, az illemtan, a mindennapi megélhetési gondok elfelejtetik velünk gyermekkorunk naiv pillanatait.

Ezért szeretek én néha belefeledkezni saját magamba és gyermekként nézni rátok, hogy csak a játékot lássam meg a világból, a mókát és a kacagást, a röhejes semmilyen létet, s álmodjam meg a tökéletes világot.

Pápaszem

Minden vallásos nagytatának az az álma, hogy valamelyik unokájából ha nem pap, akkor legalább kántor legyen. A mienknek nem volt ekkora szerencséje, hiszen sem tisztelendő úr, sem pap, s még plébános sem lett egyikünkből sem. De pápa igen, most tudom, hogy tulzok, nem vagyunk mi pápa (látjátok, a királyi többesszám :D), csak a szemünk van meg hozzá.

Igen, igen... a múlt héten megjött nekem is a szemüvegem. Hosszú időbe telt amíg meglett, s az az érzésem, hogy még több időbe kerül míg hordom, s még több időbe míg elfogadom a képem vele.

Nah de térjünk vissza a legeslegelejére... A tavaly februárban kb rájöttek egyes, nem teljesen idegen emberek számomra, hogy nem egészen teljesíti a két szemem világa a társadalmi- és egészségügyi normákat. Röviden: néha ha mesziről kell olvasni, akkor homályos a kép, mint zuhany után a borotválkozás.

Nem egészen 1 év és 2 hónap kellett ahhoz, hogy én is meggyőződjem, hogy ideje lenne ellátogatni egy szemmesterhez, felmérni a szemgolyóbis érte technikai próblemákat. Az eredménye ennek az lett, hogy a kedves doktornéni eldöntötte, hogy néha alkalomadtán tanácsos lenne a látásom javulására szpeciel létrehozott lencséket hordani.

Hogy mi volt erre az én véleményem? ahhh, ráérünk mi még arra még... No, de végül győzőtt az idő, mert türelmesebb mint én, s megszületett a képeken tisztán látható szemüveg. Hogy jól áll-e? Nem hiszem, hiszen eddig a következő véleményekkel találkoztam:

•  ahhh, dehogy nem áll jól (nem mondhatom a szemébe szegénykének, hogy csúnya, mert akkor nem fogja hordani)
• okosabbnak nézel ki tőle (ez a legrosszabb, nem elég, hogy nem is áll jól szerinte, még ostobának is nevezte azt a fiatalembert, aki néha büszke intelligencia-hányadosára, mert az izmaira nem igazán lehet :)) )
• másoknak sem áll jobban (nem áll jól szerintem, de még hazudni sem vagyok képes emiatt)

Hogy nekem mi a véleményem? Elfogadható, hiszen zuhany után segít háttérbe szorítani a Pumukli-képem alapvonásait.

Ezen blog három fő motivuma közül csak 2 fog szerepelni a mai bejegyzésben: a sült kacsa és a száraz vörösbor.

Ez a bejegyzés annyiban fog különbözni a többiektől, hogy csak azokat a megjegyzéseket írom ki, amelyek legalább 6 mondat terjedelműek :D

Ez a nap más mint a többi

Bár széles körben közismert, lehet ideje lenne bejelentenem, hogy nagyon régen születtem.  Kb egy egész éve azt hajtogatom, hogy olyan idős vagyok, mint a kinai nagy fal. A kinai nagy fal 24 évszázad óta (időszámításunk előtt 3ik évszázadban kezdték el egymásra rakni) áll szemben makacsul a széllel, s én egy egész negyed évszázad óta lázongok. A mértékegység ugyanaz, tehát, olyan öreg vagyok, mint a kinai nagy fal...

Egy egész negyed évszázad aminek a felét azzal töltöttem, hogy játszottam a homokban, a másik felét, hogy megfelelő szőke zöld szemű királykisasszonyokat probáltam hajkurászni/találni. Hogy megérte-e? A homokvárakat rég elvitte a szél, hogy megfelelő szőke zöld szemű királykisasszonyt találtam-e, mondjátok meg ti...

Lehet néha kocka vagyok, lehet néha még salsázni is tudok, lehet néha nem megy az oldalparkolás, lehet néha túl maximalista vagyok, lehet néha én szeretnék lenni a világ közepe (nem azt jelenti, hogy néha nem az vagyok), lehet néha csak ülnék csendes kis sarokban, lehet néha csak vagyok.

Türelmetlen és elégedetlen, a kisfiú aki rég felnőtt, de még gyerek maradna egy picit, aki mikor megszületett felsírt, hogy az élet csak ennyi? Mert az élet lényege nem a nyavalygás és a sirás. Mosolyogsz és ennyi, ha tetszik akkor ok, ha nem otthagyod és annyi.

Nem vagyok tökéletes, néha be is látom... de szerencsésebb mint a többi ember. Ma ünnepeli a tesóm is a szülinapját, aki ikertesó lenne, hasonlítani nem igazán hasonlít, de egészen jól kiegészít. Mert mi ketten együtt vagyunk az alfahim, a tökéletes Alekosz, a görög istenség, a szőke zöld szemű királykisasszony beteljesült álma... nah itt vétettem, mert az én egyedül vagyok :D

Ez kb a 26 év, 1 óra és 49 perc egész lényege internetbe zárva...

The Big Bang Theory

Két sorozat van amit akármelyik percben, akármelyik helyen, akárki mellett képes lennék nézni az idők végezetéig. Az egyik a Jóbarátok, amely most egy pár éve lopta be magát kocka lelkem egyik csücskébe. Mivel egy kockának csak 8 csücske van, elég nehezen érdemli ki magának valaki vagy valami ezt a poziciót. Mondjuk az észbontóan finom, ínycsiklandozó szőke zöld szemű királykisasszonyal és a csábítóan enyelgő pohár száraz vörösborral nehéz lenne versenyre szállni.

Gondolom már rég rájötettek, hogy a második kedvenc sorozat, ami nagyérdemű figyelmemet lekötötte, nem más, mint az Agymenők. Ez a sorozat annyira zseniális, hogy a véget nem érő röhögő-görcsökön kivül (ezekről a lakótársaim bizonyságot tehetnek akármikor) arra a nagy felismerésre vezetett rá, hogy néha annyira kocka vagyok, hogy már éles... vagy nem kizárt az sem, hogy nem is vagyok kocka annyira, hanem a világegyetem túl kerek hozzám képest.

Most mindenki biztos elgondolkozik, hogy miért is fogtam neki ennek a bejegyzésnek. Mert se eleje, se hátulja... Kérem szépen, országnak-világnak bejelentem, hogy a malackás bejegyzések mellett, ami csaknem két éve szünetel (http://taszsolt.blogspot.com), a mostani szőke zöld szemű királykisasszonyos, vörösboros, kacsasültes blog mellett a jövő héten indul, egyben kockaságomat is bizonyítva, az első angol nyelvű helyesírási hibákkal és programozási témákkal teli blog: die('Zsolt'); - http://die-zsolt.blogspot.com. Nagy részben egyelőre csak PHP-s témák lesznek éríntve, de akit érdekel látogasson el rá (jelenleg még üres) majd.