Újévi fogadalom

Ilyenkor az év végén minden egy picit is normális ember el szokott gondolkozni az elmúlt év eseményein, mit tett jót, mit kellett volna jobban tegyen, s mi volt úgy jó ahogy volt. Gondoltam én sem maradok ki ebből a csoportból, s lajtstrom alá vettem az Úr születésétől a kétezertizenegyedik, s egyben Zsolt születésétől a huszonhatodik év velem kapcsolatos eseményeit és teljesítményeit.

Először is ki kell emeljem mint legeslegnagyobb, hihetetlen megvalósításom, hogy február 7-én 18-ik, s remélem utolsó alkalommal hagytam abba a cigizést. Április hónap folyamán tüléltem egy nagyon komoly rózsahimlőt is :)). S a második fele az egész évnek haszontalan számolgatással telt, valahogy így: 1, 2, 3, szünet, 5, 6, 7, szünet...

Tehát nem panaszkodom, nincs is amiért. Akárhogyan számolom nincsen okom panaszra, mert mindent amit megkívántam, s egy ici-picit szerettem is volna megkaptam a nagybetűs vagy, ha ti akarjátok a kisbetűs élettől.

S jővőre, hogy ne mondjátok, hogy céltalanul csavargok ebben a nagyvilágban egy egész csokor újévi fogadalmat tűztem ki magamnak:

• legyek boldogabb mint az aranyhalacskák az akváriumban.
• szórakozzak majd jobban, mint a hörcsög az óriáskeréken.
• dolgozzak ügyesebben, mint az ökörnyálat szővő nagyhasú pok.
• legyek lustább mint a jóllakott macska.

Kis karácsony, nagy karácsony...

Megbolondult a világ... el fogtok ítélni ez a bejegyzés miatt, de elegem van már, ELEGEM van ebből a kapitalista, akciós, villogós karácsonyból. Pedig még el sem kezdődött. Először is: nem hogy a csapból, de még a facebookból is csak karácsonyi üzenetek folynak. Szerdán kaptam az első esemest, tegnap reggel az első facebook üzenetet, kedden az első emailt. Azóta több mint 30 email, több száz wall bejegyzés a facebookon, s esemesek is jönnek ha kérem ha nem.

Elegem van abból a karácsonyból, amelyik miatt vattát szórnak a karácsonyfa alá Új-Zélandon 40 fokos melegben, mert úgye, hó nélkül nem karácsony a karácsony. Nem kérek olyan karácsonyt ahol mindenki kiküld ezer jókívánságot facebookon, emailben, esemesben, ememesben, s ki tudja még milyen postán keresztül, de elfelejti átölelni azt aki igazán megérdemelné, vagy akit igazán szeret vagy aki igazán rászorulna.

Régimódi vagyok mint a nagymamám töltött káposztás cserépfazaka gondolják egyesek most biztos, másoknak az a véleménye, hogy Zsolt most álszenteskedik itt mint a vámos a templomban, de nem érdekel... Nekem akkor is azok a karácsonyok teltek a legjobban amikor együtt voltunk, mi a család, együtt készültünk az angyalvárásra, együtt ültünk le a karácsony előestéjén a töltött káposztás fazék elé, együtt énekeltük el a csendes éjt falcsul, de a hidegtől kipirosodott arccal.

A héten megtörtént eset az egyik kedves ismerősömmel ráébresztett arra, hogy ez az én idéni karácsonyom nem attól lesz az egyik legjobb, mert megérkezett a hiper-szuper ajándékom amit most két hete rendeltem magamnak, nem attól lesz egyedi, hogy hány smst kaptam, s nem attól lesz elfelejthetetlen, hogy hányszor küldik el nekem és hány nyelven a boldog karácsony mondatot vagy annak változatait!

Mert nekem attól válik naggyá a kis karácsony, hogy itt vannak a testvéreim, a szüleim akikkel csendben ünnepelhetek. Mert vannak gyerekek, kiknek elváltak a szüleik, vagy rosszabb: árvák, vagy akármilyen más ok miatt egyedül lesznek holnap, s a családot, a karácsony esti meghittséget a világ ősszes esemese sem tudja pótolni.

Ennyi. Pont.

Vörös száraz bor

Kezemben egy pohár, szagolgatom, mint maci a tavaszi levegőt. Ülök a kanapén s szentül meg vagyok győzödve, hogy ilyen jó dolga még Néró császárnak sem volt mikor felgyújtotta Rómát. Mert most sokan nagyot néznek biztos, hogy ez a Zsolt ennyire szeret alkoholizálni? Miért is van az ő blogjának a három központi témája közt a bor? 






Mert az van benne egy pohár borban amit én elvárok az élettől. Vagy nem is tudom. Lehet nincs is benne a borban, hanem csak az illatában. S ezért tünik nekem, hogy jobb definició magára az Életre nincs is mint egy pohár bor. Mert a jó bor illatában benne van a tavasz eső illata, a jővő évi karrierem nagy mérföldköve, érzem benne az otthon melegét, a tenger moraját, látom benne a szőke zöld szemű lány szeme színét, az óvodás kori botladozásaim, az egyetem alatti bohémságot, s a nagytata-kori gyengédséget, a  Cauchy–Bunyakovsky–Schwarz egyenlőtlenség bizonyítását. A jó bor illatában benne van minden reményem, s egyben minden emlékem a felszínre tudja csalogatni. A jó bornak az illata részegít meg, kuszálja őssze kocka agyam algoritmusait.


S most ha igazán irodalmias szeretnék lenni akkor azt írnám, hogy mikor belekostolsz elszál az egész varázsa. Pedig egy korty borban benne van anyukám bársonyos simogatása, s első csókom mit cuppantottam, mint medvebocs a macilánynak.


S most, csak hogy visszarántsalak az életbe be kell ismerjem, hogy a mai bejegyzésemet egy francia 2009es évjáratú Merlot, Cabernet Savignon s Verdot keverék ihlette. Egészségetekre emelem poharom, s a sült kacsacombra ami következő bejegyzésemet fogja megtölteni nyáladozással.

Szőke zöld szemű királykisasszony

Három visszatérő motivuma van ennek a blognak, s ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor muszáj lesz beismerjem, hogy az utolsó időben hanyagoltam őket. Hiszen ha ősszeszámoljuk az utolsó 3 bejegyzés nem igazán a vörösre sült királykisasszony combról, a szőke szemű kacsáról vagy a zöld száraz borról szólt.

Ez a bejegyzés egy picit másféle lesz, hiszen nyakon ragadja majd a lényeget, mint a székely bojtár a bunkos botot. S azzal az egyetlen és szent céllal írodott, hogy következő alkalommal ha majd találkozok egy emberrel kinek a blogom lényegét kell elmagyarázni, hosszú szövegelés helyett elég legyen belinkelni neki ezt a röpke kis bejegyzést. S a következő kettőt majd ami a blog másik két motivumát lesz kénytelen elmagyarázni.

Röviden arról szól a blog, hogy hogyan is lehet jól élni. Programozó lelkem most hevesen tiltakozik az ellen, hogy az igazi nirvánát nem a 16 órás folytonos és örömteli billentyűzetpötyögtetés jelenti, érts a felnőttek nyelvén: programozás, hanem más apró örömök is vannak az életben emellet.

S ezek között megtalálhatjuk a szőke zöld szemű királykisassonyokat is. S miután ezt kijelentem eszembe jut az ismerőseim jelentős része, ki amióta ez a blog megszületett már az összes szőke zöld szemű ismerősét bemutatta nekem önéletrajzukkal és referenciáikkal együtt. Nem! Kérem szépen ez a szőke zöld szemű királykisasszony végül is egy metafora, azt a lányt jelképezi aki:

• ha rád néz nagy boci szemekkel akkor visszamosolyogsz rá és nem ráförmedsz, hogy ne gyerekeskedj már annyit.
• ha januárban fagyit enne, szépen kesztyűt húzol a kezedre és karonfogod őt, kivezeted Kolozsvár főterére fagyit nyalogatni a korcsolyapályára.
• ha eszedbe jut, hogy elfelejtetted a névnapját akkor fogod magad éjszaka közepén s megtalálod az egyetlen nyitott virágüzletet, berontassz, virágot veszel és házhozszállítod azon nyomban.

S ami nagyon fontos, NEM szabad ősszetéveszteni őket a kolozsvári önjelölt királykisassonyokkal, akik:

• ha rád néz nagy boci szemekkel akkor biztos megjelent az új hipermárkás börcsizma a mallban és péntek napi csekély meglepetésként szeretné ha megvennéd neki.
• ha januárban fagyit enne, s sóhajtozik utána mint a macskák a forró kása után, az nem azt jelenti, hogy az olasz tengerparton szeretné a hétvégén egy wellness szállódában.
• 5 nappal a névnapja előtt úgy viselkedik, mint az ébresztő óra: csicsereg, csereg-csörög, nem hagy aludni, s 3 percenként figyelmeztet, hogy neki névnapja lesz majd s milyen rég nem volt abban a központi étteremben ahol a szakácsnak akkora nagy fehár kalapja van mint amekkorák az árak.

Tehát ennyit ma este a királykisasszonyokról...

Beszól a fény

Vannak dolgok amiket sohasem lehet megunni, mint például azokat az estéket amikor frissen sült francia kacsacomb találkozik a szőke zöld szemű királykisassonyal egy-két pohár vörös bor társaságában. Hogy azt az estét vagy az utána lepörgött pillanatokat?

Az ilyen pillanatokra találták ki a fényképezőgépeket, mikor a fény megerőlteti magát és elkapja a pillanatot, fogja az ágakat, a macskaköveket, a mosolyokat, a ráncokat, a kis ólomdarabokat a városi szennyezett levegőből, csokorba ragadja őket, s visszaverődik egy fényképen.

Igen, ilyen egyszerű dolog a fénykép, ma már mindenki készít majdnem naponta egyet, kivéve a jappán turistákat, nekik napjára 100  jut...

Hétfőtől megint a fhancia Páhizsi levegőben fuldoklok és hobotolok napjában 7-8 óhát. Páhizs közepén, azon a hihes sugáhút elején aminek a neve ha jól tudom Csans Elizé van a cég székhelye. Ami ha meggondoljuk nem is olyan hossz, de mondjuk a jó nem ilyen. Szép épület, nagy épület, nagyszehű embehek dolgoznak benne, de kibihhatatlan, hogy munkába menet, munkából jővet, cigi szünetekben ne legyen legalább hajta az embehfióka legalább 5-6 fényképen. A fhancia elnököt nem képezik annyit mind engem. Methó előtt, bejáhattal szemben, átjáhónál, zebha kellős közepén, mindenhol csak villogó tuhisták állnak pislogva és fényképeznek engem meg a diadalívet...