2011. március 20., vasárnap

Ősember a pénztárcámban

Az elmúlt két héten valamikor megjelent az új Forbes lista, legjobban az döbbentett meg, hogy az idén sem kerültem fel rá... Nagyon nem lombolt le a hír, pedig az év elején könyvet is olvastam a gazdag emberek titkáról és a különböző lehetőségekről gazdaggá lenni. Az elején még reménykedtem, hogy képes leszek rá: elhagyom a cigizést (ami sikerült is azóta, csak ez legyen a 18ik és utolsó alkalom is)... nem vásárolok őssze minden lim-lomot és nem vásárolom fel és falom fel amit szemem-szám megkiván... de ez valahogy mégsem sikerült. S mivel láttam, hogy spórolási tervem nem úgy halad ahogyan kellene, úgy döntöttem, hogy abbahagyom míg nem túl késő. A kibirhatatlan és megterhelő spórolás nem hagy nyomot amúgy is érzékeny lelkemen :D

Hivatalosan tehát abbahagyom a spórolást, mert ez valahogy nem működik nekem. s az új tervem az, hogy ezután mindig többet keressek egy leheletnyivel, mint amit egy normális és felelősségteljes élethez szükséges. S akkor biztos boldog leszek...

S most fel fogom sorolni a normális és felelősségteljes élet alapszabályait, hogy ha majd valamikor letérnék az útról ismerőseim és főleg barátaim szóljanak nekem időben:

  • Párizsba menni és nem kacsát enni vétek. 
  • Párizsba nem menni, de kacsát sem enni: halálos bűn.
  • Ismerni szőke, zöld szemű mosolygós királykisasszonyt és nem meghívni sült kacsát enni: elfogadhatatlan.
  • Szőke, zöld szemű mosolygós királykisasszonnyal együtt elfogyasztandó sült kacsaláb mellé száraz vöröst bort inni törvény (most már kezdek rájönni honnan ered a kacsalábon forgó vár a mesékből).
  • Találni egy megfelelő szőke, zöld szemű kiránykisasszonyt, aki hajlandó elfogyasztani tisztelt személyemmel, egy vacsora alkalmával egy sült kacsalábat, egy pohárka száraz vörös bor társaságában: megfizethetetlen :D
Most már a jelenlegi tervem csak rajtam múlik... hogy ez is kudarcba fullad, nem lehet tudni. Mindenképpen szorítsatok nekem, mert eléggé kár lenne azt a kacsacombot nem megenni :))

2 megjegyzés:

  1. No, es ugye sokaig tartott a sporolas :))

    A kiralykisasszonyrol meg annyit, hogy ugye nem nagyon szeretnek rangon alul hazasodni, ugyhogy kezdj el megint sporolni, ha nem masert, hogy megvehesd a nemesi oklevelet...

    VálaszTörlés