A kis herceg

Mákszemnyi koromban mikor még lábujjhegyen sem értem fel a cuclis üveget már arról álmodoztam, hogy ha egyszer megnővök és nagy leszek, s kicsi szék nélkul érem el a cukorkás felső polcot, akkor megváltom majd a világot. Hatalmasabb leszek mint a mesebeli herceg. Ügyesebb leszek, mint a kicsi királyfi. Agyafurtabb, mint Ábel a rengetegben. Felnőtt leszek. Férfi leszek. Apa leszek.

Óriás.

Óriás, akit eddig neveltek. Édesanyám a szép magyar szóra tanított, édesapám arra, hogy hogyan kell méltósággal élni. Nagymamám meg, hogy haragudhatok nyugodtan a sült krumplira ha megeszem a spenotot. A nagyobbik tesomtól loptam el a könyvek szeretetét. Az iker tesómmal közösen tanultuk meg, hogy megosztani a csokit vagy a kudarcainkat egymással erősít minket. A szomszéd néni értette meg velem, hogy kirugni az ablakát a foci labdával nem számít kedvességnek részemről. Feleségemmel együtt tanultuk meg mit jelent a feltétel nélküli szeretet. Neveltek a tanítók és tanárok, szomszédok és rokonok, nevelt a sarki boltos néni, neveltek a kollegák, a barátok, ismerősök, Óriássá neveltek.

Egy Óriássá, kit ezután a kis herceg fog nevelni.

Együtt tanuljuk meg, hogy kell a cipőfűzőt bekötni. Ő mutatja majd meg nekem, hogyan kell a technik legót ősszerakni. Hogyan kell lopakodva, sunyin ősszebeszélni és ajándékot venni anyák napjára Mókuskának. Milyen egy Óriásnak szülőértekezletre beülni az ovódai kis székbe. Hogyan kell örülni az első vízfestékes pacának. Mikor kell izgulni, ha eljőn az első randi ideje. Hogyan kell pityeregni a kis herceg kicsengetésén.

Ő tanít meg majd arra hogyan kell Őt Óriássá nevelni.